Palkovics: A túlmunka-szabályozás módosítását a gazdasági szereplők kérték

gazdaság
2018 december 12., 05:47
comments 342
photo_camera Palkovics László Fotó: botost/444.hu

„A túlmunka-szabályozás módosítását maguk a gazdasági szereplők kérték.”

Ezt Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere mondta a Világgazdaságnak. Ezzel a túlóratörvény elfogadásának napjára letisztult az eddig kicsit zavaros kormányzati kommunikáció, és legalább annyi kiderült: a „gazdasági szereplők” kérték. A miniszter elmondta azt is:

„Határozottak vagyunk a tekintetben, hogy ez a jó irány, és azt gondolom, hogy a több túlóra lehetősége mindkét fél számára előnyös lehet. Az a célunk, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat. A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.