A hétfői fütyülésért már kiszabta a büntetéseket a parlament házbizottsága

A szerdán történteket még nem tárgyalta, de a parlament hétfői, szintén botrányos ülésén Kövér László nyugalmát megzavaró ellenzéki képviselőkre már kiszabta a büntetést a parlament házbizottsága. Hétfőn, amikor a kormánypártok megakadályozták, hogy a parlament érdemben tárgyaljon a túlóratörvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványokról, több ellenzéki képviselő zajt csapva tiltakozott.

A házbizottság hét képviselőt - Bangóné Borbély Ildikót, Kunhalmi Ágnest, Szabó Sándort, Tordai Bencét, Tóth Bertalant, Varju Lászlót és Harangozó Tamást 400-600 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta.

A házbizottság egyáltalán nem foglalkozott a szerdai ülésen történtekkel, amikor az ellenzék megszállta a pulpitust, de a kormánypártok a házszabályi rendelkezések hiányosságait kihasználva így is levezényelték az ülést, és meg is szavazták a túlóratörvény módosítását. Így most még azt se vizsgálták meg, hogy hogyan volt lehetséges képviselői kártya nélkül szavazni a törvényjavaslatról.

A házbizottság ülése után az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és Szél Bernadett független képviselő közös sajtótájékoztatót tartott. Burány Sándor a Párbeszéd részéről ezen azt kifogásolta, hogy a vita egy pontján Orbán Viktor testőrei is berontottak az ülésterembe, pedig a jogszabályok világosan rendelkeznek arról, hogy kik lehetnek az ülésteremben, és a miniszterelnök testőrei nincsenek köztük. Az ellenzékiek továbbá azt is kifogásolták, hogy a kormánypártok jogilag nehezen meghatározható érveléssel arra hivatkozva utasították el a módosító javaslatok érdemi vitáját, hogy azokból "túl sok" van.

Szél szerint politikai természetű vita zajlik, amelynek során az ellenzékieket és azokat próbálják elhallgattatni, akik az ellenzékre szavaztak. „A parlament és az utca itt összeér, ezt nem tudják kezelni, ezért osztogat Kövér is zsigerből büntetéseket” - mondta.