Putyin szóvivője szerint teljesen alaptalan, hogy bármi közük lett volna az amerikai választások befolyásolásához

Teljes mértékben alaptalan állításokat tartalmaz Oroszországgal kapcsolatosan az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának készített jelentés, amely szerint Moszkva feltételezhetően valamennyi közösségi médiumot igénybe vette a 2016-os amerikai elnökválasztás befolyásolására - mondta újságíróknak kedden Moszkvában az orosz elnök szóvivője.

"Az, amit olvastam ebben a jelentésben, az értetlenségen kívül nem vált ki semmit sem" - fogalmazott Dmitrij Peszkov. "Valamiféle általános vádaskodások vannak benne, amelyek közül néhány teljesen érthetetlen számunkra" - tette hozzá.

"Szemrehányásokat tesznek nekünk azzal kapcsolatban, hogy valaki kritikusan viszonyul az ilyen vagy olyan társadalmi területet érintő helyzethez az Egyesült Államokban, de hogy mi köze ehhez Oroszországnak, azt nem említik" - mondta Peszkov. "Mi ezeket teljes mértékben megalapozatlan állításoknak tartjuk. Az orosz államnak, az orosz kormánynak nem volt és nincs semmi köze semmiféle beavatkozásokhoz (más országok belügyeibe), még kevésbé olyan elvontakhoz, amilyeneket leírtak".

Az amerikai sajtóban hétfőn kerültek nyilvánosságra részletek két jelentésből, amelyek szerint Moszkva feltételezhetően valamennyi közösségi médiumot igénybe vette a 2016-os amerikai elnökválasztás befolyásolására.

A jelentések az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának megrendelésére készültek, a Google, a Facebook, a Twitter, az Instagram és más közösségi médiumok adatainak felhasználásával, és tartalmukat, valamint a következtetéseket a bizottság a héten tárgyalja meg. Ezt követően nyilvánosságra hozza a jelentések teljes tartalmát is. 

Az egyik jelentést a texasi Austinban lévő New Knowledge nevű kiberbiztonsági cég állította össze a Columbia Egyetem és a számítástechnikai kutatásokkal foglalkozó Canfield Csoport együttműködésével, a másik jelentés pedig a nagy-britanniai Oxford Egyetemen készült a közösségi média elemzésével foglalkozó Graphika cég közreműködésével.

Mindkét jelentés szerint a 2016-os amerikai elnökválasztást befolyásolni szándékozó orosz kampányt a szentpétervári Internet Research Agency nevű vállalat irányította, amely az orosz elnök, Vlagyimir Putyin barátjaként számon tartott üzletember, Jevgenyij Prigozsin tulajdonában van. Prigozsin és a vállalat mintegy tucatnyi alkalmazottja ellen februárban a Robert Mueller vezette különleges bizottság vádat emelt az amerikai választásokba történt beavatkozás miatt. A Mueller vezette bizottság vizsgálja a Donald Trump elnökválasztási kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást.

A két jelentés szerint az orosz számítógépes szakemberek a különböző közösségi oldalakon hamis profilokat hoztak létre, de nemcsak a Facebookon, a Twitteren és az Instagrammon - amelyről eddig is tudni lehetett -, hanem a YouTube, a Tumblr, a Reddit, a Pinterest a Vine és a Google+ platformjain is. Külön célba vették az amerikai fekete közösségeket, kihasználva az Egyesült Államokban meglévő rasszalapú feszültségeket. A közösségi oldalak egy része Donald Trump jelöltségét támogatta, másik részük Hillary Clinton demokrata párti vetélytársát, Bernie Sanderst népszerűsítette. 

A New Knowledge jelentése egyik állítása szerint az orosz internetes kampány jelenleg is tart, és jelenleg Bassár el-Aszad szíriai elnök népszerűsítésével próbálja meg befolyásolni az amerikai közvéleményt Szíria és a szíriai konfliktus ügyében.
Az amerikai szenátus a múlt évben többször tartott meghallgatást az orosz beavatkozási kísérletekről, és az új jelentések lényegében megerősítik az ezeken elhangzott megállapításokat. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.