Áder két törvényt azért csak visszapasszolt a parlamentnek

Több 444 videó?
Szeretném

A köztársasági elnök pénteken megfontolásra visszaküldte az országgyűlésnek az Állami Számvevőszékről (ÁSZ), valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály módosítását. A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján pénteken közzétett levelében az államfő többek között azt írta, hogy a szabályozás egyértelműen hátrányosabb, kiszolgáltatottabb helyzetet eredményez a számvevők számára.

Különös jelentőséget ad ennek az a körülmény is, hogy az az átlagosnál szigorúbb erkölcsi követelményeket és magatartási szabályokat fogalmaz meg, valamint magas szintű, független és a közérdek iránt elkötelezett munkát vár el a tőlük.

Kifogásolta azt is, hogy a törvény a pontos szabályozási tárgy és keretek meghatározása nélkül hatalmazza fel az Állami Számvevőszék(ÁSZ) szervezetére és működésére vonatkozó szabályok megállapítására az ÁSZ elnökét.
Áder János arra kérte az országgyűlést, hogy a törvényt észrevételei alapos megfontolását követően tárgyalja meg és fogadja el ismét.

Ugyanakkor a két legvitatottabb törvényt, a túlóratörvényt és a különbíróságok felállítását csont nélkül aláírta. Ezért péntek este Szégyelld magad, János! címen tüntetést szerveznek ellene.