Hiába mondtak rá nemet a népszavazáson, lesz kavicsbánya Madocsán

környezetvédelem
2018 december 22., 10:11
comments 191

Júniusban írtuk meg, hogy a madocsaiak megmutatták, hogy helyi szinten meg lehet állítani a hatalmat.

Mint írtuk, a Tolna megyei település melletti Duna-parton, a lakóövezet közelében akart kavicsbányát nyitni egy cég. A közbeszerzéseken remekül szereplő tulajdonosok elképzeléseit a helyi fideszesek is támogatták, a kavicsot valószínűleg a paksi bővítés vásárolta volna fel, és a kft. egyik vezetője az állami kisajátítás lehetőségével is fenyegetőzött. Vagyis erős kormánypárti hátszéllel érkezett a cég, egy népszavazás, melyen a helyiek 93 százaléka szavazott a bánya ellen, mégis megállította.

Most azonban, karácsony előtt három nappal mégis megkapta a környezetvédelmi engedélyt a bánya, erről a hvg.hu írt. „Ennyit ér ma Magyarországon egy helyi népszavazás” - így kommentálták a helybeliek a döntést Facebookon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.