Egyre több brit igényel ír útlevelet, hogy ír állampolgárként az Unió állampolgára is legyen

22 százalékkal többen igényeltek írországi útlevelet brit állampolgárok a tavalyi igénylésekhez képest, írja a Guardian. Az ír útlevéllel ugyanis az EU állampolgárai maradhatnak akkor is, ha az Egyesült Királyság március 29-én végleg kilép az EU-ból.

Ír útlevelet, azaz ír állampolgárságot azon brit állampolgárok igényelhetnek, akik Írországban, Észak-Írországban születtek vagy felmenőik között található ír. Ők körülbelül hatmillióan vannak Nagy-Britanniában.

A kérelmezők száma 2018-ban százezerre ugrott, míg 2017-ben 81, 2015-ben 46 ezer volt a számuk. 

A britek EU-ból történő kilépéséről született megállapodást - amelyet az EU és a brit kormány tárgyalt le - még a brit parlamentnek is jóvá kell hagynia, ami januárban lehet esedékes. A szétválást megnehezíti az Észak-Írország és az EU-tag Írország közötti nyitott határ kérdése. (Guardian)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.