Pár órával a hivatalba lépése után Bolsonaro már neki is ment az őserdőknek

Jair Bolsonaro újonnan megválasztott brazil elnököt épp csak beiktatták - Orbán Viktor jelenlétében - és máris elnöki rendeletben szállt bele a természetvédelembe: az őslakos rezervátumok alapítása és felügyeleti hatáskörét áthelyezte az üzleti lobbi irányítása alatt álló mezőgazdasági minisztériumhoz.

A lépést hevesen kritizálták az őslakos vezetők, mondván, hogy a rendelet fenyegeti a rezervátumaikat, amelyek Brazília területének 13 százalékát teszik ki.

Attól félnek, hogy az intézkedés erdőirtáshoz fog vezetni, illetve a helyiek fogják a kárát látni.

Bolsonaro azzal védte az intézkedést, hogy ő csak integrálni szeretné az őslakos népességet, akik eddig elszeparáltan és a civil szervezetek által “manipulálva” éltek.

Jair BolsonaroFotó: RICARDO MORAES/AFP

Ennek kicsit ellentmond, hogy a jövendőbeli egészségügyi miniszter szintén szerdán beszélt arról, hogy csökkenteni kellene az őslakosokra jutó egészségügyi kiadásokat. Szerinte ugyanis sokkal több jut rájuk, mint az átlagbrazilra, bár ezt számokkal nem támasztotta alá.

Bolsonaro a kampányában azt ígérte, csökkenti a környezetvédelmi ügynökségek hatalmát, és engedélyezi a bányászatot és a mezőgazdasági termelést a rezervátumokban. (Guardian)