A fideszesek távolmaradása miatt határozatképtelen volt a parlament

politika
2019 január 03., 07:23
comments 227

Január 3-ra rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett az ellenzék, hogy a képviselők megbeszélhessék a botrányos decemberi ülésnap tanulságait, mikor az ellenzék tiltakozása közepette (az ellenzékiek szerint a parlamenti szabályok megsértésével) elfogadta a parlament fideszes többsége a rabszolgatörvénynek is nevezett túlóratörvényt és a közigazgatási különbíróságok felállításáról szolgáló törvényt. A rendkívüli parlamenti ülésen az ellenzék tárgyalt volna arról is, hogy miért dobtak ki fegyveres biztonsági őrök a közmédia főépületéből mentelmi joggal rendelkező, és jogosan az épületben tartózkodó ellenzéki képviselőket.

Na, ebből az ülésből természetesen semmi sem lett, a Fidesz és a KDNP képviselői ugyanis nem vettek részt rajta.

Az ülés elején azért az ellenzéki pártok képviselői többször is felszólaltak napirend előtt. A jobbikos Jakab Péter a közmédiánál történtek miatt Mexikóhoz hasonlította Magyarországot, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője pedig egy esküszöveget olvasott fel, amiben a köztévénél beolvastatni szándékozott 5 pont mellett elhangzott az is, hogy az ellenzékiek hajlandóak együttműködni az 5 pontban meghatározott célok elérése érdekében.

link Forrás

Ez az eskü szövege:

link Forrás

Az eskü felolvasása után több ellenzéki frakció is elhagyta az üléstermet, csak a Jobbik és az LMP maradt benn. Ezután a házelnök tájékoztatott arról, hogy a köztévénél történtek miatt több ellenzéki képviselő is bejelentést tett a mentelmi jogának megsértése miatt, ezeket a bejelentéseket pedig majd ki fogják vizsgálni. Majd a jelenlévők szavaztak a napirendről, majd határozatképtelenség miatt feloszlott az ülés.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.