A kormány egy régi szlogenjét népszerűsíti újra 1,7 milliárdért

Még decemberben derült ki, hogy újabb médiakampányra készül a kormány 1,7 milliárd forintért, most a Magyar Idők „megtudta”, hogy mi is az üzenet:

„Magyarország jobban teljesít”..

Igen, az, amivel a 2014-es választási kampányra fordultak rá, és azóta is használja a Fidesz.  

A kormánylap szerint a „kommunikáció során több, kiemelt új intézkedés mellett az ország által elért legfontosabb eredményeket mutatják be. Többek között szó lesz a minimálbér és a garantált bérminimum újabb nyolcszázalékos emeléséről, arról, hogy 2010 óta megduplázódott a dolgozóknak adható legkisebb bér”. Állítólag azt is hangsúlyozzázk majd, hogy miközben minden pompásan alakul, „még távol vagyunk a kitűzött céloktól”.