Tavaly egymillió jegyet vettek magyar filmekre a mozikban, de ennek a felét két film hozta össze

FILM
2019 január 04., 14:29
comments 182

Több mint egymillió nézőjük volt a magyar filmeknek a hazai mozikban 2018-ban, a legsikeresebb alkotás Herendi Gábor Valami Amerika 3 című vígjátéka volt 372 ezer nézővel - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel pénteken. A decemberben bemutatott, Goda Kriszta rendezésében készült BÚÉK című film mindössze három hét alatt mintegy 160 ezer nézőt csábított a mozikba.

A magyar filmművészet legnépszerűbb alkotása, amelyről szakértői kritikánkat itt olvashatják:

link Forrás
  • Nagypál Orsi első mozifilmjét, a Nyitva című párkapcsolati dramedy-t több mint 54 ezren nézték meg.
  • Az Oscar-díjas Nemes Jeles László Napszállta című alkotására közel 50 ezren váltottak jegyet.
  • A Filmalap szerint jelentős siker volt Ujj Mészáros Károly thrillere, az X - A rendszerből törölve; Lengyel Balázs első mozifilmje, a Lajkó - Cigány az űrben című szatíra és Milorad Krstic akció-thrillere, a Ruben Brandt, a gyűjtő.
  • A 2017-ben bemutatott filmek közül tavaly is jelentős nézettséget ért el A Viszkis című Antal Nimród-film (327 ezer nézőből 2018-ban 57 ezer) és az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről című Enyedi Ildikó-film (138 ezer nézőből 2018-ban 47 ezer).

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.