Végig a háttérben állt, mégis ő lett a Golden Globe-gála sztárja

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Általában is nehéz a reflektorfénybe kerülni, különösen akkor, ha a reflektorok épp a legnagyobb sztárokat pásztázzák körülötted.

Kelleth Cuthbertnek mégis sikerült, a Fiji Water nevű ásványvízmárka hostesseként olyan jól helyezkedett a Golden Globe gálán, hogy a legtöbb, hírességről készült képen ott szerepel. És mivel a hírességek többen voltak, ő pedig egyedül, az interneten máris kikiáltották a Golden Globe igazi győztesének (a gáláról és a díjakról itt írtunk).

A kékruhás lány a gálaszponzor Fiji Water hostesseként dolgozott, de ezt olyan feltűnően csinálta, hogy a konkurens cégek valószínűleg azóta is a vörös szőnyeget rágják idegességükben. A lány kivétel nélkül remekül helyezkedett, és jó ritmusban kapta el a fotózás pillanatát, azaz jól szétbombázta a fotókat, ahogy manapság mondani (photobombing) szokták.

A közösségi médiában csak Fiji Water Girl néven emlegett hostess kilétére a Cut jött rá: Kelleth Cuthbert ő, aki már egy ideje modellkedéssel foglalkozik. Instagramján a siker óta jelentősen megnőtt a lájkok és követők száma.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.