Nagy Blanka jogi lépéseket tesz, miután a fideszes lapok arról írtak, hogy több tárgyból bukásra áll

politika
2019 január 15., 15:37
comments 776

A 18 éves kiskunfélegyházi diáklány ellen a héten indított egész pályás letámadást a fideszes pártsajtó: előbb Bayer Zsolt nevezte egy igazi, kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis prolinak, majd kedd délután a Ripost, a Figyelő, az Origo és a Lokál is megírta, hogy rossz tanuló, több tárgyból bukásra áll és sokat hiányzik az iskolából.

A hvg.hu elérte Nagyot, aki elmondta, hogy egyetlen tárgyból sem áll bukásra. Mint fogalmazott, „ez egy rettenetesen meglepő tény, magam sem tudtam róla”. A lapnak elmondta azt is, hogy 100 órát sem hiányzott, és bár tény, hogy nem ő az osztály legjobb tanulója, de nem tudja, hogy ezt az információt honnan vették.

Mint fogalmazott, jogi lépéseket tesz a róla megjelent cikkek miatt, és szánalmasnak nevezte, amit a kormánypárti média művel.

Nagy Blanka decemberben lett országosan ismert, amikor egy kecskeméti kormányellenes tüntetésen szokatlanul kemény beszédben üzent a Fidesznek. Egy januári eleji, budapesti tüntetésen mi is beszéltünk vele, ezt itt lehet megnézni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.