Íme, a magyar kultúra sokszínű bemutatása

KULTÚRA
2019 január 22., 14:19
comments 239

Ma van a magyar kultúra napja, Kölcsey Ferenc január 22-én véglegesítette Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Akárcsak tavaly, idén is utasítás jött a közösségimédia-politikát szervező központból a fideszes képviselőknek, hogy ne felejtsék el megünnepelni az eseményt. 

Lehetne itt szólózni, de azért élénken élhet még az emlékezetben a tavalyi felszólítás a pártközpontból, miszerint „Arra kérünk benneteket, hogy úgy végezzétek el a feladatot, hogy abban ne legyen kockázat. Ne feledjétek, az ellenzéki sajtó minden megmozdulásunkat aprólékosan figyeli, nem hibázhatunk egy ilyen bejegyzéssel.” A feladat akkor mindössze annyi volt, hogy a képviselő kedvenc magyar költőjüktől vagy festőjüktől tegyenek ki a Facebookra egy-egy versidézetet vagy alkotást. 

Csoda-e, ha ezek után tavaly is, idén is inkább a központi üzenet megosztását választotta a többség. Az üzenet:

link Forrás

Van, aki rendesen, ahogy kell, a megosztásnál sajátként átvette a Fidesz szövegét, pár példa:

photo_camera Nem teljes lista.

Van, aki mindenféle szöveg nélkül csak megosztotta. Minimalista, az ellenzéki sajtó által nem támadható megoldás. 

Lehet aztán visszanyúlni a tavalyihoz. 

És olyan is előfordul, hogy hirtelen mindenkinek ugyanaz a vizuális megoldás jut eszébe:

Méltóképpen egyébként Hoppál Péter emlékezett meg a magyar kultúra napjáról, a témának szentelt második posztjában, amiben megköszönte, hogy a Janus Pannonius Múzeum méltó helyre, a képviselő tárgyalójába helyezett el letétbe értékes festményeket.

photo_camera Fotó: Hoppál Péter/Facebook

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.