Ütötte egymást a buszsofőr és a taxis a Váci úton (frissítve)

Tbg
közlekedés
2019 január 24., 14:16
comments 451

Egy olvasónk készített felvételt egy ütésváltásról kora délután a Váci úton a Dózsa György úti metrópótló busz megállójánál: a felvételen a szóváltás vége és az ütésváltás látható.

A buszsofőrt ekkor már megütötte a taxis, mire a buszsofőr is lekever neki egyet, majd visszamegy a szemüvegéért, amit az első pofon következtében elhagyott.

Olvasónk a látottakhoz hozzátette, a buszsofőr azon húzta fel magát, hogy a taxis nem akart kiállni a buszmegállóból, ahol egyébként sok keresnivalója nincsen. Olvasónk állítása szerint a taxis ütött először, ekkor esett le a sofőr szemüvege.

Az incidens végén a taxis és a buszsofőr is megígérik egymásnak, hogy felírják egymás rendszámát, majd mindketten járművükre szállnak.

A 3-as metrópótlása egyébként a taxisoknak óriási jótétemény, hiszen az egész Váci úton roboghatnak a buszsávban szabadon, kérdéses, hogy a buszmegállót emellé miért akarják még igénybe venni.

Frissítés1: A KRESZ, 40. bekezdése kimondja, hogy tilos megállni „autóbuszöbölben és autóbusz forgalmi sávban, kivéve a kijelölt megállóhelyen megálló autóbuszt (trolibuszt), villamost, a személytaxit, a betegszállító gépjárművet, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló járművet”. Tehát a taxis megállhat, várakozhat, akár utasfelvétel, akár várakozás céljából, de csak amíg nem jön a busz, ebben az esetben pedig ebből lett a baj.

Frissítés2: A Főtaxi a cikkünk megjelenése után közölte: „A 13. kerületi Váci út és Huba utca kereszteződésében ma délután történt eset után a Főtaxi ügyeletes ellenőre rövid időn belül a helyszínre érkezett. A Főtaxi haladéktalanul megkezdte az ügy belső kivizsgálását.”

A pótlás egyébként olyan régóta tart, hogy a Google Maps Street View szolgáltatásának képein már láthatóak a metrópótló megállók is (azaz a Google autójának a pótlás kezdete óta jutott ideje erre is), itt történt az esemény:

A Dózsa György úti pótlómegálló Újpest irányába
photo_camera A Dózsa György úti pótlómegálló Újpest irányába Fotó: Google Maps

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.