Szijjártó szerint Budapest az EU legbiztonságosabb és legsportosabb fővárosa

Budapest Európa legbiztonságosabb és legsportosabb fővárosa - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek nyilatkozva.

A tárcavezető nyitóbeszédet mondott a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarországot népszerűsítő rendezvényén a The New York Times Travel Show keretében.

A külügyminiszter szerint a kormány szigorú migrációs politikájának köszönhetően Budapest Európa legbiztonságosabb fővárosa, továbbá már közvetlenül is elérhető az Egyesült Államokból. Emellett Budapest a legsportosabb főváros is a sorozatosan megrendezett világesemények miatt.

Szijjártó beszélt arról is, hogy tárgyalt Didier Reynders belga külügyminiszterrel, és több kérdésben ellentétesen vélekednek Európa jövőjét és a migrációt illetően, de egyetértettek, hogy mindez nem lehet akadálya a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítésének, különösen, mert a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly októberig kis híján elérte a négymilliárd eurót és 14 százalékos növekedést mutatott.

Szabáh al-Hálid al-Hamad asz-Szabáh kuvaiti külügyminiszterrel arról tanácskoztak, hogy az EU és az Öböl-térség együttműködése gazdasági és biztonsági szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a Közel-Kelet az Európa felé irányuló migráció egyik legfontosabb forrásterülete. Magyarország készül a részvételre az EU és az Arab Liga külügyminiszteri, valamint csúcstalálkozóján - közölte.

Mint mondta, Retno Marsudi indonéz külügyminiszterrel arról beszéltek, hogy a Fővárosi Vízművek 40 millió dolláros beruházása lassan véget ér Indonéziában. A cég 34 indonéz település ivóvízellátását biztosítja víztisztítóművek építésével, és ezek közül az első ötöt a jövő hónapban adják át, és tárgyalnak magyar vállalati beszállításokról az indonéz elektronikus útdíjrendszer kialakításához.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy tárgyalt az ENSZ leszerelési ügyekért felelős főtitkár-helyettessel, Izumi Nakamicu-val. Idén Magyarország látja el az elnöki pozíciót a világszervezet leszerelési bizottságában, ami azért kiemelten fontos, mert az amerikai- orosz leszerelési tárgyalások kudarcot vallottak, így az ENSZ szerepe jelentősen megnőtt a leszerelési kérdések napirenden tartásában.

„Magyarországnak az az érdeke, hogy Kelet és Nyugat nagyhatalmai között ebben a kérdésben folyamatos legyen a párbeszéd, mert ha ez nincs így, az a globális biztonságra és Közép-Európa biztonságára is negatív hatással van.”

Szijjártó szerint Magyarországnak kiemelt fontosságú a könnyű és kézifegyverek korlátozására vonatkozó ENSZ-mechanizmusok megerősítése, mert ez akadályozhatja meg a Nyugat-Balkánon nagy mennyiségben fellelhető könnyű és kézifegyverek csempészetét.

A külügyminiszter közölte: Jan Beagle, az ENSZ menedzsmentért felelős főtitkár-helyettesének megerősítette Magyarország szándékát, hogy Budapest részt vegyen a világszervezet szolgáltatási funkcióinak diverzifikálásában. Megjegyezte: tárgyalt a Suez Water Technologies and Solutions cég vezetőivel is, a vállalat Oroszlányban már 150 millió dollárt beruházott és 1200 munkatársa van, és tovább növelné magyarországi jelenlétét. (MTI)

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.