Katar az új Izland

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Amikor 2010-ben a FIFA botrányos körülmények közt úgy döntött, hogy a 2018-as focivébét Oroszország, a 2022-est pedig Katar rendezheti meg, a világ fociközönsége azon idegesítette fel magát kevésbé, hogy a kis közel-keleti ország egy nyilvánvalóan korrumpált szavazás eredményeként építtethet majd rabszolgamunkásokkal hatalmas stadionokat a sivatagba. A nagyobbik baj az volt, hogy míg Oroszországnak legalább volt tiszteletre méltó focimúltja, Katarnak csak egy bohócválogatottra futja, ami csak rendezőként tud részt venni a vébén, rendes selejetezőkön esélye sem lenne.

Katari játékosok ünnepelnek az Egyesült Arab Emírségek ellen szerzett gól után.Fotó: GIUSEPPE CACACE/AFP

Az azóta eltelt 9 évben kiderüt, hogy Katar még annál is mocskosabb körülmények közt kapta meg a 2022-es világbajnokság rendezését, ahogy előzetesen sejteni lehetett. A rabszolgamunkásoknak sem lett jobb. 2019 januárjában viszont, az Egyesült Arab Emírségek rendezett Ázsia-kupán kiderült, hogy Katar egyáltalán nem bohócválogatottal készül a három év múlva induló tornára, hanem szép csendben olyan csapatot épített, ami világbajnok nyilván nem lesz, de egyetlen ellenfél sem becsülheti le előzetesen.

Katar pénteken Japán ellen játssza az idén először 24 csapatos kontinentális torna döntőjét. Eddigi három csoportmeccsén és a három egyenes kieséses mérkőzésen hat győzelemmel jutott túl, a gólkülönbsége 16:0. Ilyen teljesítményre, hogy egy válogatott egy nagy nemzezközi torna döntőjéig meneteljen kapott gól nélkül, nincs nagyon példa. (Érdekes adat: Svájc a 2006-os vébén a csoportmeccsen nem kapott gólt, majd a nyolcaddöntőben, minden idők egyik legrosszabb meccsén 0:0-t játszott Ukrajnával, és tizenegyesekkel esett csak ki, így kapott gól nélkül hozott le egy nagy tornát.)

A sport iránt valamennyire érdeklődő olvasó ebben a pillanatban nyilván két dolgot szeretne közbevetni: egyrészt hogy csak az Ázsia-kupáról beszélünk, nem az Eb-ről, másrészt pedig hogy persze, ezeket is összevásárolták és honosították, mint a kézilabdázóikat. De egyik kifogásban sincs sok igazság.

Kezdjük az első érvvel, hogy az Ázsia-kupát nem lehet komolyan venni. Kétségtelen, hogy egy olyan torna, amelyen menet közben is több edzőmenesztés volt, nem vetekedhet nemhogy egy Eb-vel, de a Copa Américával sem. Sőt, az Afrikai nemzetek kupáján is jobb játékosokat látni, még ha egy Szenegál-Egyiptom színvonala nem is feltétlenül magasabb, mint egy Irán-Japán mérkőzésé. (Hogy egyik tornáról se a leggyengébb csapatokat pécézzük ki.)

Katar azonban nem csak most, az Emírségekben menetel, hanem már az Ázsia-kupa előtt is. A 2018 végén játszott felkészülési meccseken 4:3-ra verték a rendszeres vébérésztvevő Ecuadort, 2:2-t játszottak az utóbbi évek csoda-kiscsapatával, Izlanddal, mindennek a tetejébe pedig 1:0-ra legyőzték a FIFA világranglistáján jelenleg 8., és tényleg nagyon erős Svájcot. Lehet, hogy a masszív, jól szervezett, a 2018-as világbajnokságon is jól szereplő japánoktól kikapnak a döntőben, de ezt a Katart nem lehet elintézni azzal, hogy csak Ázsiában tudnak focizni.

A másik vád, hogy csak összevásárolták és honosították ezt a meglepően jó kis csapatot, szintén nem állja meg a helyét. A katari kézilabdaválogatottban Capotétól Saricig valóban sok a honosított játékos, és az országban egyébként is nagy hagyományai vannak a külföldről vett sporttehetségeknek. A leghíresebb példa talán az a Saif Saaeed Shaheen, aki Stephen Cheronóként még Kenyában született, 2003-ban egy élete végéig járó havi 1000 dolláros fizetésért váltott útlevelet, és máig a 3000 méteres akadályfutás világcsúcstartója.

A 2019-es kézilabda-világbajnokságon 13. helyen végző katari kézilabdaválogatottban már bőven voltak tényleg katari játékosok is, és más sportágakban is értek el sikereket. Szintén atléta az a Mutaz Essa Barhsim, aki szudáni szülők gyerekeként már Katarban született, és akit most már minden idők legjobb magasugrói között szokás emlegetni. Barshim annak az Aspire Academy-nek a növendéke, aminek a mostani katari focicsodában is kulcsszerepe volt.

Az Aspire története még a 2010-es FIFA-döntés előttre nyúlik vissza, egészen a 2000-es évek közepére, amikor Katarban kitalálták, hogy iszonyatosan sok pénzt raknak a labdarúgásba. Illetbe ahogy az ilyen Emírségekben lenni szokott, nem a nép találta ezt ki, hanem Dzsasszim bin Hamid sejk, a jelenlegi emír, Tamim bátyja. A teljesen fociőrült Dzsasszim – akit egy New York Times-cikk szerint orvosai tanácsoltak el attól, hogy egész nap egyszerre sok tévéképernyőn nézzen focimeccseket – az Aspire patrónusa, ami magyarul nagyjából annyit jelent, hogy neki köszönhetően ömlik végtelenül az ország olajbevétele a sportakadémiára.

Az olajpénznek köszönhetően az Aspire olyan nagyszabású projekteket engedhetett meg magának, mint az a 2007-ben indult afrikai tehetségkutató, aminek részeként az akadémia szakemberei 3,5 millió gyerek teljesítményének felmérése után válogatták ki, hogy kinek ajánljanak ösztöndíjat Dohában. Amikor a program beindult, sokan attól tartottak, hogy a katariak 2022-re egy olyan válogatottat terveznek, amit a világ legszegényebb országaiból összevásárolt játékosok fognak alkotni, de végül ez egyáltalán nem így alakult.

Ünneplő tömeg nézi a 2019-es Ázsia-kupa elődöntőjét Katar fővárosában, Dohában.Fotó: -/AFP

Az Aspire végtelen pénzéből nem csak afrikai gyerekekre futotta, hanem európai szakemberekre is. Így érkezett Dohába 2006-ban Felix Sánchez is, aki előtte a Barcelona legendás akadémiáján, a Masián dolgozott gyerekekkel. Sánchez szépen végigjárta a katari szamárlétrát, irányította az összes korosztályos válogatottat, majd végül 2017-ben nevezték ki a felnőtt válogatott élére. 

Katar és a Barcelona futballkapcsolatának Sánchez karrierje csak az egyik eleme. A Barca mezét sokáig díszítő katari reklámoktól Xavi levezetéséig az ország legsikeresebb klubjánál, az Al-Saddnál számtalan kapocs van. Ezek jó része inkább csak PR, de Sánchez valódi sportsikert hozott, az ő vezetésével kezdett el szárnyalni a katari válogatott, amely most kapott gól nélkül, száz százalékos teljesítménnyel játszhat döntőt Japánnal.

Sánchez építette fel azt a csapatot, amelynek kerete a mostani Ázsia-kupa egyik legfiatalabbja. A játékosok fele 22 éves vagy annál fiatalabb, teljesen nyilvánvaló, hogy a valódi cél a 2022-es világbajnokság. Akad köztük olyan, aki felnőttként lett algériaiból vagy portugálból katari állampolgár, néhányan pedig valóban az Aspire rendszerén belül érkeztek még gyerekként Afrikából, de a többség tényleg Katarban született. Részben persze az országba érkező vendégmunkások gyerekeként (ma Katar 2,6 millió lakosából mindössze 300 000 katari állampolgár), de ezen lovagolni körülbelül annyira elegáns, mint a belga, a francia, a német vagy éppen az említett svájci válogatott játékosainak származását elemezgetni.

A mostani nagy menetelés sztárja a tornán szerzett eddigi 8 góljával az iráni Ali Daei 1996-os rekordját beállító, 22 éves Almoez Ali még kisgyerekként költözött Szudánból szüleivel Katarba, ahol aztán az Aspire csapataiban nőtt fel. Akárcsak egy kivételével a keret összes többi tagja, ő is a hazai bajnokságban játszik. A katari bajnokság ázsiai szinten nem számít gyengének, a játékosokat jól megfizetik, és Sánchez munkáját nyilván megkönnyíti, hogy a csapata tagjai mindig kvázi kéznél vannak.

Ami viszont megnehezíti, az Katar nemzetközi elszigeteltsége. Az egytized magyarországnyi szigetországot 2017 óta gyakorlatilag kereskedelmi és fizikai blokád alatt tartja Szaúd-Arábia és a vele szövetséges arab országok, köztük az Egyesült Arab Emírségek is. (Az okok megértéséhez ezt a cikket érdemes elolvasni.) A politikai feszültség mindenesetre kihatott a nagy rivális Emírségekben rendezett mostani tornára is. A játékosok ugyan végig hangoztatták, hogy ez csak futball, de a szaúdiak ellen 2:0-ra megnyert csoportmeccs előtt is sok szó esett politikáról, a házigazdák elleni elődöntő előtt meg pláne. 

Magán a meccsen a hazai közönség a régióhoz képest szokatlanul szabadszájúan és bátran, de futballkulturálisan tökéletesen fütyülte ki a katari himnuszt, majd az arab világban rendkívül súlyos sértésnek számító cipődobálással vették célba az ellenfél játékosait. Akiket annyira nem zavart a barátságtalan fogadtatás, hogy 4:0-ra mosták le a pályáról az Emírségek válogatottját. 

Ez már így is csoda, ha pedig Japánt is sikerülne legyőzni pénteken, pláne kapott gól nélkül, az a görögök 2004-es Eb-győzelmének ázsiai megfelelője lehetne. De még ha el is buknak az utolsó meccsen, akkor is egyértelmű, hogy ezt a katari válogatottat, aminek minden esélye megvan, hogy 3 év alatt még jobban összecsiszolódjon, óvatosan kell majd kezelni a hazai rendezésű vébén.

Már csak azért is, mert a katariak nagyon ügyesen szervezték a csapat felfelé lépegetését és harcedzettségét garantáló menetrendet. Idén ott lesznek egy másik nagy tornán is: a nyáron rendezett Copa Américán. Mivel a dél-amerikai szövetségnek csak tíz tagja van, az utóbbi időben rendszeresen meghívnak még két csapatot, hogy legalább három rendes, négytagú csoportjuk legyen. Idén ez éppen az Ázsia-kupa két döntőse, Japán és Katar lesz. Az utóbbiak Paraguayjal, Kolumbiával és Argentínával kerültek egy csoportba, így minimum Jamesék és Messiék ellen megmutathatják a világ fociszerető közönségének, hogy mit tudnak. Az sem lenne meglepetés, ha még tovább is jutnának, hiszen ahhoz akár a harmadik hely is elég lehet a csoportban.

A válogatott szereplése persze minden felhőt nem oszlat el a bűnben született 2022-es vébé körül. Például még az sem világos most, hogy a novemberi kezdésű tornára pontosan hogy a fenében fogják leállítani az összes európai bajnokságot. De ha végül valami nevetséges bohóctornát rendeznek a Közel-Keleten, arról nem a hazai focisták tehetnek.