A héten elbuktak a tűzszüneti tárgyalások a két ország között.
Kína és Oroszország nem vétózott, így megnyílhat az út a nyugati és arab országok békefenntartóinak bevetésére.
A fosszilisenergia-exportőrök szerint a kellő gondosságról szóló irányelv komolyan árthat az uniós energiaellátásnak is.
A felek október 25-én Isztambulban újra találkoznak, hogy a részletekről tárgyaljanak.
Több mint két évvel azután, hogy a Hamász megtámadta Izraelt, elhallgattak a fegyverek, és minden életben maradt túsz hazatérhetett. A békéhez mindkét fél fáradására volt szükség, és arra, hogy Trump unortodox módszereit nagyon erős pozícióból tudja érvényesíteni.
Az elnök Izraelbe utazik a túszok szabadon engedésének felügyeletére, majd Egyiptomban nemzetközi békecsúcson vesz részt.
Bizony, Katar épít az Egyesült Államokban, nem fordítva.
A megállapodás részletei még nem ismertek, de az izraeliek és a gázaiak egyaránt ünnepelnek. Az izraeli hadsereg 24 órán belül hátrébb vonulhat, a túszok és foglyok cseréje pedig 72 órán belül megtörténhet. Közben folytatódnak a nemzetközi tárgyalások Gáza jövőjére.
Korábban az Egyesült Államok menedéket adott a véleményük és vallásuk miatt üldözött irániaknak, de Trump alatt más világ van.
Az izraeli miniszterelnök erről Jeruzsálemben az amerikai külügyminiszter mellett állva beszélt. Marco Rubio ezután a korábbi terveket felborítva elutazott Katarba.
Izrael múlt heti katari csapása is azt mutatja, hogy valahányszor közel kerül egy megállapodás, Netanjahu szabotálja azt, írták.
Égő nepáli parlament, beragadó infláció, tüntető múzeumi dolgozók, kötcsei nagyriport és egy diverzifikáló Szijjártó a 444 napindító hírlevelében.
Ugyanakkor úgy véli az amerikai elnök, hogy „ez a sajnálatos incidens lehetőséget adhat a békére”.
Az áldozatok között van az egyik célpont fia is.
Pedig már egyre többen ítélik el Izraelt, mivel súlyosan megsértette a nemzetközi jogot.