Hiába játszott mindegyik NBI-es csapat az új stadionjában, négyből egy székre jutott szurkoló

foci
2019 február 02., 21:09
comments 143

Korán indult az NBI tavaszi szezonja, de a február eleje ellenére kifejezetten kellemes időben. Hosszú fociszünet, új játékosok, akár felfokozott is lehetett volna az érdeklődés. Pláne úgy, hogy minden otthon játszó csapat már a saját stadionjában játszott, amitől nézőszám-emelkedést vártak.

Ehhez képest az új stadionokban lévő 85 563 szék majdnem háromnegyed üres maradt. Legalábbis a hivatalos nézőszám szerint, de annál tuti, hogy kevesebben voltak. Az MTK például 1381 nézőt jelentette be, a meccset a helyszínen hazai ultraként végigszenvedő Szily Laci szerint 5-600-an lehettek, „Na jó, 800-an, de csak mert elfogult vagyok". Ott volt Markó Ferkó is, szerinte maximum 500 néző volt, „sose volt meg ilyen, hogy nem kellett sorba állni a sörért-szendvicsért”.

Ha a felfelé csalt nézőszámokat vesszük alapul, akkor is így nézett ki a stadionok kihasználtsága:

MTK-Paks, 1-2, 1381 néző. Kihasználtság: 26 százalék

Vidi-Puskás Akadémia 0-3, 2980 néző. Kihasználtság: 21 százalék

Diósgyőr-Mezőkövesd 1-1, 3408 néző. Kihasználtság: 23 százalék

Haladás-Kisvárda 0-1, 2512 néző. Kihasználtság: 28 százalék

Debrecen-Újpest 0-0, 3026 néző. Kihasználtság: 15 százalék

Ferencváros-Kispest 1-0, 10027 néző. Kihasználtság: 45 százalék.

Összes férőhely: 85 563. Hivatalos nézőszám: 23 334. Kozmetikázott kihasználtság: 27 százalék.

A tervek szerint 2030-ig kell a közpénzekből megsegített magyar focinak a saját lábára állnia, és a piacról (mondjuk jegybevételből) eltartania magát. Addig még bőven van idő.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.