Palkovics Lászlót a CEU-ügyre emlékezteti, ami a Magyar Tudományos Akadémiával történik

Az innovációs és technológiai miniszter a Hír TV Péntek 9 című műsorában beszélt erről. Palkovics László persze nem arra gondolt, hogy a kormány ugyanúgy lehetetleníti el az MTA működését, mint ahogy a CEU-t üldözte el, hanem hogy az Akadémia vezetése politizál, ami nem helyes, és hát ugye a CEU vesztét is okozta. 

A kérdéseket Gajdics Ottó és Szentesi Zöldi László tette fel a miniszternek, így nagyon nem kellett leizzadnia, a bő negyven perc nagyobb része azzal telt, hogy Palkovics azt ismételgette, bár tény, hogy inkább a kormány döntené el az intézet helyett, hogy a kutatók mivel foglalkozzanak, de ez nem támadás az tudományos élet függetlensége ellen, csak hát mit csináljanak, ha egyszer ők jobban tudják, és emiatt sokan pampognak? 

„Jön valaki, aki azt mondta, hogy lehet ezt jobban működtetni, és ez ellen van egy tiltakozás” – mondta Palkovics. „Nem olyan módon akarjuk finanszírozni a működést, hogy adunk pénzt, és az MTA majd eldönti, hogy mire akarja azt költeni, hanem a teljesítménnyel összekötött finanszírozás mellett döntöttünk”.

A miniszter hangsúlyozta, szerinte most aktívan politizálnak az Akadémián, ami nem helyes, 

 „és ha megnézzük, hogy mi történik az Akadémián most, az engem nagyon emlékeztet más ügyekre, például a CEU-val kapcsolatos hasonló dologra.”


Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.