Földön, amíg én élek, nem aludhat anyuka
2018 december 07., 15:54
Három hónap alatt megoldotta, ami az állami egészségügynek évtizedek alatt sem sikerült
Pont a villámgyors sikere miatt annyira szomorú Orosvári Zsolt sztorija. Ő az a sárbogárdi férfi, aki tavaly év vége felé egy kórházi látogatáson szembesült azzal a jól ismert ténnyel, hogy a magyar kórházak gyerekosztályain az anyák jobb híján a földön kénytelenek aludni a legkisebbek mellett, mert nincsenek se fix, se mobil ágyak erre a célra.
A sztoriban az a végtelenül szomorú, hogy az abszolúte civil fickó néhány ember segítségével pár hét alatt, ráadásul minimális, néhány millió forintos összegből képes volt megoldani a magyar egészségügy egyik látványos, embertelen és teljesen általános problémáját.
Az aktivisták ma két budapesti helyszínen, a Szent János kórházban és a Bókay gyermekklinikán adnak át kempingezőknek és horgászoknak tervezett összecsukható ágyakat, ezzel egyelőre véget is ér Orosvári és az Anyák az anyákért alapítvány sok tekintetben persze meseszerű sztorija.
Ami természetesen azért szomorú inkább, mert amit pár hozzá nem értő pár hét alatt szinte nulla összegből megcsinált, az az államnak már réges-régen meg kellett volna tennie. És ha nekik ennyiből és ennyi idő alatt sikerült, mire lett volna képes pár profi.
A történet azért annyira elkeserítő, mert ismételten megmutatta, hogy egy csomószor nem a pénzhiány miatt olyan borzalmas a felhasználói élmény a magyar egészségügyben, hanem azért, mert a terület irányítóit egyszerűen nem érdeklik a közemberek szenvedései. Mivel ők VIP-ellátásban részesülnek, egyszerűen nem is gondolnak arra, hogy mit él át egy kórházban egy közrendű birka. Mert ha megpróbálták volna akár csak elképzelni is, nyilván baromi régen beszerezték és szétosztották volna ezeket a tábori ágyakat. Hiszen nincsen annál jobban kamatoztatható, népszerűségnövelő téma, mint megható fotókkal illusztrálva beszámolni arról, hogy megint megoldottunk egy országos szintű problémát.
Ja és nyilván nem gonoszságból nem oldották meg soha a 4 millióból lezárható problémát, mert olyan szemét alak azért kevés akad, aki direkte örülne, hogy földön alvó anyát lát. Hanem mert fogalmuk sincs, mi történik az irányításuk alatt lévő kórházakban.
Hasonló téma ez, mint a sürgősségi ellátás és a triázs rendszer sztorija. Mindenki, aki járt már idegen országban és ott kisebb-nagyobb baleset érte, évtizedek óta pontosan tudhatta, hogy tízmilliárdok elköltése nélkül, pusztán a sürgősségi osztályok munkarendjének minimális átalakításával megváltoztatható lenne az ezeken tapasztalható embertelen hangulat az órák óta információk nélkül, rémülten és egyre dühösebben várakozó áldozatokkal. Nem pluszpénz és -munkaerő kérdése volt, mégis hosszú évek teltek el úgy, hogy hozzá sem fogtak a nyilvánvaló megoldáshoz, miszerint oda kell állítani egy embert az ajtóba, aki megkérdezi, mi a bajod, felveszi az alapadataidat, és megmondja, hogy fontossági sorrendben fognak szólítani.
A triázs rendszert most végre elkezdték központilag bevezetni, Orosváriék és az adakozó állampolgárok meg megoldották az ágykérdést. Aminek tragikomikus eleme, hogy bizonyos értelemben mégis jobb, hogy a lakosság maga oldotta meg az ügyet az e célra fenntartott állam helyett: ha ugyanis minisztériumi projekt keretében vásárolták volna meg az ágyakat, az simán három-négyszer ennyibe került volna.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.