"1989 egyik nagy tévedése az volt, hogy azt hittük, ez egy rendes ország. Elég, ha kimennek az oroszok és demokratikus keretek jönnek létre" - mondta többek között Tölgyessy Péter alkotmányjogász szerda este a jezsuita rend budapesti központjában, a Párbeszéd Házában, ahol 2015 óta harmadik alkalommal tartott nagy ívű előadást az általa is alapított Eötvös Csoport rendezvénysorozatán. Ezúttal a Beteljesületlen reménység –1989 csodája, majd kudarcba fordulása címmel.

Megint letértünk a nyugati útról

Száz éven belül most válik le negyedszer Magyarország a nyugati civilizáció útjáról, figyelmeztetett keserűen. Csakhogy míg a két világháború idején és a szovjet megszálláskor külső hatalmak erősen beleszorították az országot, hogy ne a polgári demokratikus irányt válassza, addig most nincs ilyen kényszer. Szabad akaratunkból fogadunk arra, hogy a nyugati civilizációnak befellegzett, és inkább egy teljesen más gazdasági, politikai és civilizációs formát próbálunk ki. 

Tölgyessy szerint már 200 éve rendre felmerül egy-egy válság idején, hogy a nyugati modellnek befellegzett, de a Nyugat eddig az innovációs képességének köszönhetően mindig legyűrte a problémáit, és győzedelmeskedett. 

Ezt az innovációs képességet a piaci verseny és a politikai váltógazdaság, vagyis a szabadság teszi lehetővé, és ugyan nincs arra garancia, hogy ez a berendezkedés most is győzni fog, de Tölgyessy azért erősen bízik benne. 

Éppen ezért figyeli megrettenve a mostani fejleményeket. Emlékeztetett, hogy 1940-ben még mélyebb válságban volt a nyugati modell, akkor úgy tűnt, hogy a kommunizmus vagy a nemzeti szocializmus győzedelmeskedik Európában, aztán 1950-től a kapitalista polgári demokrácia mégis elképesztő sikereket hozott. 

A mostani elbizonytalanodás nem magyar jelenség, az USA-t, Németországot, Nagy-Britanniát is érinti, az olasz politikai elitet már el is söpörte, a korrekciós fordulat még egyáltalán nem látszik, de Tölgyessy szerint ettől még eljöhet az ideje. Kérdés, hogy addigra hol tart Magyarország, amelyik élen jár Európában a nyugati civilizáció tagadásában.

Kínai modell

A mostani magyar rendszer az alkotmányjogász szerint egyre inkább emlékeztet a kínai irányított kapitalizmusra, ahol az állampárt ellenőrzi a gazdaságot, és politikai vezetése megkérdőjelezhetetlen. A kínai rendszer legnyugatibb, és így legenyhébb változata alakult ki Magyarországon szerinte.

Ezt a meglátását az tette különösen érdekessé, hogy amikor Grósz Károlyról beszélt, azt mondta róla, hogy 1987-88-ban hasonló víziója volt, mint amit Kína éppen akkoriban választott: elkezdte a tervgazdaság átalakítását a piaci viszonyokra hasonlító berendezkedésre, de a politikai irányítás kiengedése fel sem merült benne. Grósz idején született a társasági törvény, lett új adó- és bankrendszer, ezekben első volt Magyarország a szocialista táborban, és egymásnak adták a kilincset a kínai kutatók és megfigyelők Budapesten. 

Tölgyessy közvetlenül nem kötötte össze Grósz Károly 1987-es vízióját a mostani Orbán-kormány lépéseivel, de a párhuzamot így is megvonta, amikor mindkét törekvés esetében a kínai típusú irányított gazdaságot hozta fel legközelebbi példaként.

Miért nem sikerült?

Tölgyessy szerint a világgazdasági helyzet és a magyar történeti előzmények sem kedveztek annak, hogy az 1989-es csoda beteljesüljön.

1989 után a régióban sehol sem sikerült a felzárkózás a Nyugathoz olyan mértékben, mint ahogy az néhány évtizeddel korábban Finnországnak, Spanyolországnak, Olaszországnak vagy Írországnak összejött. Egyszerűen azért, mert a világgazdaság növekedési centruma addigra Ázsiába került át. 

1975 óta a nyugat-európai és az amerikai középosztály addigi, a második világháború után tapasztalt gyors gazdagodása megtorpant. A 2008-as gazdasági válság és az internet által gyorsan terjedő irracionális érvelések felgyorsították a liberális politikai berendezkedés erodálódását. Mostanra a Nyugat legsikeresebb országaiban is megrendült a bizalom a háború óta érvényes politikai rendszerekben, pláne ebben a régióban, és különösen Magyarországon.  

Magyarországon azért különösen, mert a rendszerváltás nem okozott általános nemzeti katarzist. Ez ott volt lehetséges, ahol a rendszerváltás együtt járt a nemzeti önrendelkezés visszaszerzésével (balti államok, Szlovénia például), vagy ahol a magyarnál sokkal jobban gyűlölték a kommunista rezsimet (Lengyelország, Csehország), és erős volt az általános nosztalgia a háború előtti világ iránt.

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy nem hozott teljes kudarcot a régiónak a rendszerváltás, sok mutató alapján néhány közép-európai ország már utolérte a dél-európai államok egy részét. Különösen azok az országok teljesítettek jól, ahol a nyugatos elkötelezettségű erők képesek voltak a 90-es években legalább néhány évig egységkormányt alakítani, és meglépték az átalakításhoz szükséges radikális, az életszínvonalat rövid távon rontó, de már középtávon is felemelkedést hozó lépéseket.  

Magyarországon viszont a nyugatos erők kezdettől legalább három részre szakadtak (nemzeti konzervatívok, polgári radikálisok, reformkommunisták), és egyikük sem vállalta azt a sokkterápiát, aminek nyomán Észtország, Lengyelország vagy Szlovákia képes volt a gyorsabb kilábalásra.

A Kádár-korszak hamis nosztalgiája

Annak ellenére, hogy a magyarok többsége még mindig aranykorként tekint a Kádár-korszakra, és 1989-ben is csak kevesen élték át a változás szükségességét, Tölgyessy statisztikák sorával mutatta be, hogy a Kádár-korszakban Magyarország kifejezetten rosszul teljesített. 

Az államcsődöt csak a nyugatiak politikai jóindulata miatt lehetett elkerülni, és a kormány ugyan ragaszkodott az életszínvonal fenntartásához, de ez csak elképesztően drága hitelekből volt lehetséges, és a reálbérek a hetvenes évek végétől még így sem tudták tartani értéküket. 

Hiába ömlött a külföldi tőke 56 után keletről, és a 80-as évektől nyugatról az országba kölcsönök formájában, a magyar áruk versenyképtelenek maradtak. A pénz fogyasztásra ment el, a magyar gazdaság versenyképessége nem haladta meg a régió többi országáét.

Ráadásul sokat árt a mai napig az országnak, hogy a Kádár-korszak a szabályszegés kultúráját plántálta az országba: a siker kulcsa a törvények megszegése, az állami vagyon dézsmálása, a trükközés és az átverés lett.

Tölgyessy szerint a Kádár-korszak iránti nosztalgiát leginkább a kor kivételes kiszámíthatósága táplálja, mert korábban néhány évenként elképesztő sokkok követték egymást, és a stabilitás ezek után már önmagában a sikeresség illúzióját keltette.

Nem lehetett tudni

1989 szeptemberében még ellenzékieket tartóztattak le Csehszlovákiában, és október 5-én az NDK vezetője még azt mondta, hogy a berlini fal évtizedekig állni fog. Senki sem számított annyira gyors változásokra, mint ami ezek után következett.

A nyugati politikusok mind arra próbálták rávenni a magyar ellenzéket, hogy legyenek mértékletesek, keressék az együttműködést a kommunistákkal, nehogy túl erőszakosak legyenek, mert az visszaüt majd. Utólag egyedül az egykori német külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher kért csak bocsánatot tévedéséért a magyar politikusoktól.

Az MSZMP vezetői sem számítottak arra, hogy elvesztik a hatalmukat, inkább igyekeztek megosztani, és saját egyéni céljaik érdekében felhasználni a magyarországi ellenzéket. Egymásra panaszkodtak nekik, belső hatalmi harcot vívtak, abban bízva, hogy néhány ellenzéki megnyerésével megszerezhetik az ország vezetését.

Antall titkon az SZDSZ-nek drukkolt a négyigenes népszavazáskor

Antall József is arra számított, hogy hosszabb ideig legfeljebb társbérletben lehet képes pozíciókat szerezni az ellenzék, ezért ment bele az MSZMP-vel abba az alkuba, hogy közvetlenül válasszák meg a köztársasági elnököt. (A választás toronymagas esélyesének Pozsgay Imre tűnt.) Az SZDSZ és a Fidesz azonban nem mentek bele az alkuba, és nem írták alá az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal megállapodását, és inkább népszavazást kezdeményeztek a kérdésről (ez volt az úgynevezett négyigenes népszavazás). 

Tölgyessy most elmesélte, hogy már a népszavazási kampány idején Antall József felismerte, hogy a kommunista rendszer hamarabb össze fog dőlni, mint addig gondolta, és négyszemközt biztosította róla, hogy örülne, ha az MDF hivatalos álláspontja ellenére a népszavazáson elbukna a közvetlen elnökválasztás koncepciója. Megígérte neki, hogy az MDF hivatalos álláspontja ellenére nem fog látványosan kampányolni a közvetlen elnökválasztás mellett. Mégis, ez a népszavazás volt az első komoly törés az ellenzéki oldalon.

Letérés a nyugatos útról

Tölgyessy szerint a demokrácia alapvető feltétele, hogy a másik oldal jó szándékát az egymással vetélkedő pártok ne vonják kétségbe. Mert ha kétségbe vonják, akkor a közéleti vitákból háború, és a kormány kritikájából rendszerkritika lesz, és úgy nem lehet normális parlamenti váltógazdaságot csinálni, ha minden választás tétje egy újabb rendszerváltás lesz, és ha az ellenfél megsemmisítésére minden eszköz megengedetté válik.

Ez a "hideg polgárháborús" hangulat nagyon hamar elkezdődött Magyarországon, és a taxisblokádtól végleg megromlott a viszony az SZDSZ és az MDF között. Az SZDSZ-ből sokan katasztrófaként élték meg az MDF kormányzását, és ebben támogatót találtak a reformkommunisták között is.  Antall törekvéseit az is nehezítette, hogy képtelen volt a tömegekhez beszélni, a stílusa sokszor a saját híveit is irritálta. Ugyanakkor az SZDSZ képtelen volt elismerni, hogy más megoldások is lehetnek legitimek, mint amiket szorgalmaztak. Antall és később Horn Gyula is panaszkodott arra, hogy utál az SZDSZ politikusaival tárgyalni. 

A minimális konszenzus fenntartásának esélye tovább romlott, amikor az MSZP-SZDSZ kormány kétharmados többségével az 1994-ben átírta az önkormányzati választás szabályait - amit aztán a parlamenti választási rendszer átírásával a Fidesz 2011-ben nagyban megismételt.

A Fidesz 1998-2002-es kormányzása tovább rontott a helyzeten, mert akkor tűnt el a politikai közép a magyar közéletből. A Fidesz azt akarta, hogy két nagy blokk legyen, átjárás nélkül, háborús hangulatban, és ezt el is érte. Tölgyessy értékelése szerint míg Antall József jobboldalról akarta meghódítani a politikai közepet, addig az első Fidesz kormány középről akarta meghódítani a jobboldalt. 

A demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalmat tovább rontotta a 2004-2008 közötti gazdasági leszakadás, békeidőben a magyar gazdaság sohasem teljesített annyira rosszul a környékbeli országokhoz képest, mint akkor. A 2006-os utcai zavargások már jelezték, hogy nagyon komoly bajok vannak.

A konszenzus lehetősége a 2011-es alkotmányozással tűnt el teljesen, amikor a teljes ellenzéket kihagyta a Fidesz az új alkotmány megfogalmazásából.

Tölgyessy arra is emlékeztetett, hogy a magyar politika jelentős szereplői közül elsőként Csurka István mondta ki, hogy Magyarországnak nem szabad a nyugati mintákat követnie. A Fidesz ezért akkoriban még lenácizta az MDF-ből kirakott politikust.

A saját politikusi karrierje Tölgyessy szerint azzal ért véget, hogy mindent feltett az 1994-es MSZP-SZDSZ koalíció megakadályozására. Alulmaradt a véleményével az SZDSZ-ben, 1996-ban kilépett a pártból, és 1998-ban és 2002-ben már a Fidesz képviselőjeként szerzett mandátumot, majd 2006-ban kiszállt a politikából.  

A magyarok közel tizede már nyugati szinten él

Tölgyessy szerint a Fidesz sikerének egyik oka, Orbán Viktor képes volt felismerni a magyarok vágyait. Orbán kezdetben a leginkább nyugatos elkötelezettségű politikus volt a magyar közéletben, de 1992-ben az MSZP növekvő népszerűségét látva már megállapította, hogy "Péter, mi nem kellünk senkinek, ezeknek Horn Gyula kell". Orbán a Fidesz 1994-es nagyon rossz választási szereplése után mély depresszióba esett, de aztán elkezdte fokozatosan letéríteni a Fideszt a nyugatos irányról. Ennek fontos jele volt, hogy az MDF 1996-os kettészakadásakor már a Lezsák Sándor fémjelezte társasággal, és nem a Szabó Iván-féle MDNP-vel tartott. 

Tölgyessy szerint még 2010-ben sem volt világos koncepciója Orbánnak arról, hogy az általa vezetett átalakítás ennyire mély lesz, de az egymásból következő döntések a nyugati civilizációs pályáról való letérést hozták.

Ugyanakkor a gazdaságpolitikában a Tölgyessy által "nem tankönyvi"-nek nevezett megoldások eddig komoly sikereket hoztak. 2017-2018 régen nem látott életszínvonal-emelkedést hozott Magyarországon, elég sok embernek. Mostanra a magyarok 8 - 9 százaléka a nyugati középosztály színvonalán él, ilyen 1945 óta nem fordult elő. 

A lakosság további 30 - 40 százaléka szintén határozottan érezheti a fellendülést, míg a többi 40 százalék teljesen leszakadt. Tölgyessy szerint ez a sokakat érintő fellendülés a legfontosabb kulcsa a Fidesz 2018-as győzelmének. 

Szerinte a Fidesznek nagy szerencséje is volt az utóbbi években, mert a nemzetközi gazdasági körülmények nagyban segítették az elmúlt két választás előtt, és a migrációs válság is Orbán Viktor kezére játszott.

Mindenről a sajtó tehet?

Tölgyessy többször is visszatért a sajtó szerepére, például amikor arról beszélt, hogy az MDF-kormánnyal szemben milyen jól egymásra talált a 90-es évek legelején a Fidesz és az SZDSZ a reformkommunisták által meghatározó tömegsajtóval. Amikor viszont a Fidesz ódzkodni kezdett az MSZP-ig terjedő ellenzéki összefogástól, a pártot ütni kezdte a magyar sajtó nagy része. 

Tölgyessy szerint a Népszabadságot azért zárták be 2016-ban, mert Orbán Viktor bosszút akart állni 1993-as sérelmeiért.  

Emlékeztetett, hogy a rendszerváltás után rettenetesen sértődékenyek voltak a politikusok, Antall József rendszeresen több mint fél órát panaszkodott neki reggeli telefonbeszélgetéseikkor, hogy mennyire rosszhiszemű vele szemben a sajtó. De azt is felidézte, hogy Göncz Árpádot is látta fizikailag rosszul lenni egy erősen kritikus cikk után, és Horn Gyula is teljesen kikészült, amikor úgy érezte, hogy méltatlanul támadják.

Szerinte mostanra a sajtótermékek fekete lyukakká váltak, amelyek csak a saját közönségük igényeit akarják kielégíteni.

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a sajtó mindenhatóságába vetett hit erős túlzás. 2009-ben az EP-választáson például úgy szerzett a Jobbik közel 15 százalékot, hogy szinte egyáltalán nem jutott szóhoz a sajtóban, majd 2010-ben a parlamentin 16,67 százalékot kaptak úgy, hogy szinte a teljes magyar sajtó csak rosszakat írt róluk.

Mi lesz ebből?

Tölgyessy Péter szerint a Fidesz most éppen erősödőben van. "Nem esem extázisba az ellenzéki tüntetésekkor" - mondta, mert szerinte a koncepció nélküli, ám egyre erőszakosabb ellenzéki fellépés most inkább a Fidesznek kedvez. Szerinte a családtámogatási bejelentések reakciók a decemberi megmozdulásokra, és úgy látja, hogy a válasz be fog jönni a Fidesznek.

Ahogy az ellenzék mozgásterét a Fidesz a parlamenti keretek között nullára szűkítette, úgy vált logikussá, hogy az ellenzék erőszakos akciókba fogott decemberben. Ez azonban csak az erőszak spirálját erősíti majd szerinte, mert a Fidesz megfelelő hivatkozási alapot szerzett, hogy maga is erőszakosan lépjen fel. Ezért nagyon veszélyesnek érzi a folyamatot.

Tölgyessy szerint a mostani rendszer képes lehet a hosszú távú berendezkedésre, főleg, hogy Orbán még most is tud megfontoltan óvatoskodni, ha érdekei úgy kívánják. Szerinte például a miniszterelnök jól taktikázott, amikor nem fogadta el, hogy a nyíltan EU-kritikus európai pártok élére álljon, és inkább a néppártban küzd tovább. Ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy a hübrisz egyszer olyan túlzásba viszi Orbán Viktort, ami a bukásához vezet. 

A mostani rendszer szerinte a nemzetközi trendek változásával omolhat össze a legkönnyebben, ahogy az 1989-ben is történt. Ilyen trendforduló azonban nincs most a láthatáron.

Az öröklés megoldatlansága jelent még nagy kockázatot a mostani rendszerre - mondta Tölgyessy, arra utalva, hogy a berendezkedés egyetlen emberre, Orbán Viktorra épül. Vagyis ha vele történne valami, akkor szétesne az egész.

Tölgyessy azzal zárta az előadását, hogy az Úristen útjai kifürkészhetetlenek, és ahogy 1989-ban senki sem számított arra, hogy gyorsan összeomlik a megdönthetetlennek hitt állampárt, úgy lehet, hogy teljesen váratlan és nagyon gyors lesz a változás most is.