Az állami milliárdokból gazdagodó Valton tulajdonosa együtt él Sarka Katával, akinek viszont Rogán Antal feleségével vannak közös cégei

POLITIKA
2019 február 22., 14:15
comments 340

Immár bizonyíték is van arra, hogy összeér a miniszterelnök kabinetfőnökének családja és a Fidesz kedvenc biztonsági cége, a Valton Security - írja az Átlátszó, majd egy kicsit mentegetőzik, amiért olyan bulváros témába ártja magát, mint Sarka Kata és Rogán Cecília barátsága. Amit viszont nem lehet kikerülni, hiszen ennek a közpénzeket érintő történetnek valóban ők állnak a középpontjában.

Sarkáról épp mi írtuk meg, hogy egy futóversenyen Bessenyei Kata néven indult, vagyis valószínűleg hozzáment a bulvárban már korábban a párjaként emlegetett Bessenyei Istvánhoz, a milliárdos állami megrendelésekkel jól tartott Valton egyik tulajdonosához. Az Átlátszó ezt most azzal tudta megerősíteni, hogy a cégbíróságon nyilvántartott luxemburgi lakcímük is közös.

Sarka Katának pedig Rogán-Gaál Cecíliával van legalább két közös biznisze. Az egyik a Nakama & Partners, amelynek 2017-ben félmilliárd forintos árbevétele volt és amely a Mikulásgyár partnereként is bekerült a hírekbe. A másik a nemrég alapított, médiacégnek látszó Top News Hungary Kft.

Az Átlátszó azt is észrevette, hogy Sarka ezen kívül ügyvezetője a Smart Development Ingatlanfejlesztő és Vagyonkezelő Kft.-nek, amelynek a Seychelles-szigeteki adóparadicsomba bejegyzett cég a tulajdonosa. „Az offshore technika alkalmazása miatt nem tudhatjuk, hogy Sarka tulajdonosként is ott áll-e az indiai-óceáni anyavállalat mögött, az viszont elképzelhető, hogy valakinek így segít adót optimalizálni, illetve vagyont rejtegetni” - teszi hozzá az oknyomozó portál.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.