Az Európai Néppárt (EPP) egyik horvát tagja, a HSS (Horvát Parasztpárt) vezetése vasárnap úgy döntött, hogy kilépnek az EPP-ből.
A párt honlapján megjelent közleményük szerint ez az EPP már nem az az EPP, amibe annak idején beléptek. Egyrészt zavarja őket, hogy "más EPP-s horvát pártok" véleményét veszik csak figyelembe. Itt nyilván a kormányzó HDZ befolyására gondolnak, amelynek ellenzékeként politizálnak otthon. 5 parlamenti képviselőjük van a 151 tagú horvát parlamentben.
A párt vezetői az indokok között azt is felsorolták, hogy nem akarnak azonos pártszövetségben maradni Orbán Viktorral, Alexander Vucsiccsal és Antonio Tajanival, akiknek politikája már nem olyan, mint a régi néppárté volt.
Külön kitértek arra, hogy Orbán Viktor köre sajtótermékeket vásárol fel, amelyek gyűlöletkeltő propagandát terjesztenek.
Azzal is gondjuk van, ahogy a HDZ kezeli az INA ügyét, szerintük ez nem felel meg a nemzeti érdekeknek. (Az INA horvát energetikai cég 49 százalékban a Mol tulajdona, és a magyarországi cég bírja a menedzsment jogokat, amelyeket a horvát állam régóta próbál visszaszerezni.) A HSS szerint hazaárulással ért fel az INA átjátszása a magyarokhoz.
Úgy tűnik, hogy a párt az európai Zöldek csoportjához készül, legalábbis a Europe Elects blog erről számolt be. A februári felmérések szerint a HSS 4 százalékon áll.