Február közepére világossá vált, hogy az Iszlám Állam teljes felszámolása már csak idő kérdése. A néhány éve még rettegett kalifátusból mára egy romos sátortábor maradt az iraki határ közelében található szír falu, Bagúz határában. Itt, valamint a romok alatti alagútrendszerben még kitart körülbelül ezer mindenre elszánt terrorista, családjaik, és az emberi pajzsként használt nagyértékű túszaik és egyéb civilek. 

Tőlük már nem kell tartania a világnak, viszont az Iszlám Állam, mint állam megsemmisüléséből sokféle veszély és új típusú probléma származik. Elsősorban az, hogy mi lesz a kalifátus helyén Nyugat-Irakban és Kelet-Szíriában, milyen jovője lesz a dzsihadista elnyomás alól felszabaduló helyieknek, és persze hogy merre és hogyan fogja ismét felütni gyilkos fejét a muszlim terrorizmus. Mert hogy fel fogja, abban kevesen kételkednek. Van azonban még egy, az előzőeknél talán egy kicsit kevésbé égető, Európából nézve viszont mégis kulcsfontosságú kérdés is, amit most, hogy a kalifátusnak vége, muszáj lesz megválaszolni: mi legyen az azt túlélő nyugati állampolgárokkal?

Last minute kalifátus

Egy kutatás szerint 2013 áprilisa és 2018 júniusa között 80 ország 41940 állampolgára csatlakozott az ISIS-hez, vagy legalábbis utazott az ISIS által ellenőrzött területekre. Háromnegyedük férfi volt, a maradék nagyjából fele-fele arányban nő és gyerek. Az ISIS-hez csatlakozó külföldi nőknek 730 gyermeke is született ez a néhány év alatt Irakban és Szíriában. 

Az ISIS-hez csatlakozók közel fele más közel-keleti és észak-afrikai országból érkezett, erős az orosz és a délkelet-ázsiai kontingens, de Nyugat-Európából is 5904-en csatlakoztak, és közel ezren érkeztek egyéb „nyugati” országokból, Új-Zélandtól Dél-Afrikán át Észak-Amerikáig. Nyugat-Európából messze a legtöbben Franciaországból érkeztek (1910) fő, de ment sok német (960) és brit (850) is.

A dzsihadisták közül sokan még menet közben meggondolták magukat, és hazatértek. Leginkább 2014-ben és 2015 elején, mert miután a nyugati hatalmak és helyi szövetségeseik komolyan nekiálltak legyőzni a kalifátust, már nagyon nehéz volt kijutni onnét. A németeknek és a belgáknak például körülbelül egyharmada utazott vissza, míg a francia dzsihadisták között ez az arány mindössze 12 százalékos volt. Több ezren azonban még így is maradtak a kalifátusban, ahol persze sokan meghaltak a harcokban vagy a bombázásokban, de hogy hányan, arról ma még természetesen nincs pontos szám.

Azt viszont már tudjuk, hogy a Bagúzból és környékéről az utóbbi hetekben elszivárgó „civilek” között bőven vannak nyugati állampolgárok, és az ő beszámolóikból arra is lehet következtetni, hogy a még kitartó harcosok és pereputtyuk között is bőven vannak európaiak. Nekik egyszerűen nehezebb felszívódni a környék sivatagában és településein, mint a közel-keleti harcosoknak.

Shamima és a többiek

Ezek a „civilek” és a magukat megadó ISIS-tagok gyűjtőhelye a Bagúztól néhány száz kilométerre északra található Al-Haúl börtöntábor lett. Ebben a helyi kurd fegyveresek által őrzött táborban több ezren tengődnek a hideg szíriai télben, elsősorban nők és gyerekek, kevés élelemmel, néha még egy egyszerű sátorponyva nélkül is. Több tucat gyerek halt éhen, fagyott meg vagy valamilyen gyógyítható betegség végzett vele, mivel orvosi ellátás nincsen. 

Al-Haúl az utóbbi napokban a külföldi újságírók valóságos búcsújáróhelye lett, ahonnét egymás után szállították a szenzációs sztorikat azokról a nyugati nőkről, akik önszántukból utaztak a kalifátusba, és most már szeretnének visszamenni egykori otthonukba. A leghíresebb közülük Shamima Begum, a bangladesi származású, de már Londonban született nő lett, aki 2015-ben, mindössze 15 évesen két hasonló korú barátnőjével szökött el otthonról, hogy Törökország érintésével a kalifátusba utazzon.

Begum egyik barátnője azóta meghalt, a másik sorsáról semmit nem tudni. Az ISIS fanatikus iszlámértelmezésének megfelelően őt azonnal hozzáadták egy helyi harcoshoz, majd annak halála után egy másikhoz is. Két gyereket is szült négy év alatt, de mindketten meghaltak. Al-Haúlba már kilenc hónapos terhesen érkezett, és azóta meg is szült egy fiút.

Begum az utóbbi napokban szinte minden jelentős brit sajtóterméknek adott interjút, amelyekben egyaránt tűnt zavarodottnak, agymosottnak és egyszerűen csak gonosznak. Beszélt például arról is, hogy semmi gond nem volt a manchesteri Ariana Grande-koncerten elkövetett merénylettel, valamint arról is, hogy szeretne visszatérni Londonba. Ügye azóta is vezető hír Nagy-Britanniában, és természetesen mindenkinek van róla véleménye. Sajid Javid belügyminiszternek például az, hogy visszavonja Begum állampolgárságát. 

A britek szerint Begum kettős állampolgár, így semmi akadálya brit útlevele érvénytelenítésének. Eközben viszont Banglades is bejelentette, hogy szerintük Begum nem az állampolgáruk, így könnyen előállhat az a helyzet, hogy az újszülött fiát gondozó tinédzser anya sehova sem tud menni a börtöntáborból. Erre nyilván sokan azt mondják, hogy nagyon helyes, csak ezzel a hozzáállással az a gond, hogy a kurdok már jelezték, ők nem szeretnének nyugati foglyok őrzésére pénzt és energiát pazarolni. Meg is lehet őket érteni, hiszen lesz ennél sürgetőbb feladatuk is, ha Donald Trump betartja a szavát és kivonja Szíriából az amerikai csapatokat, akik eddig a biztosítékai voltak annak, hogy a kurdokat ne fogja harapófogóba a török és a szír hadsereg.

Se precedens, se válasz

A nyugati országok egyszerűen nem várhatják el Szíriától és Iraktól, vagy az ezek területén aktív fegyveres csoportoktól, hogy átvállalják az ő állampolgáraik sorsának rendezését, pláne annak költségeit. Azért is szerencsétlen helyzet, hogy Begum lett ennek az egésznek az arca, mert túl könnyű préda az egész kérdést leegyszerűsítők számára. „Bangladesi”, „kettős állampolgár”, „egyébként is onnét jött”, mondhatják rá, pedig ez így együtt biztosan nem igaz, és ennek ismételgetése csak arra jó, hogy ne kelljen azzal foglalkozni, hogy mi legyen azokkal az ISIS-túlélőkkel, akiknek sehogy sem lehet elvenni az állampolgárságát. Mert az ISIS-hez bizony sok tősgyökeres nyugati fiatal is csatlakozott, akiknek az ügyét nem lehet egy szimpla útlevél-széttépéssel megoldani, rasszista lózungokkal pedig még annál is kevésbé.

És még a nyugati, de muszlim ISIS-esek közt is vannak sokkal bonyolultabb esetek, mint Begumé. Ott van például a szintén bangladesi származású Bashiurul Shikder, akinek felesége, Rashida floridai otthonukból két kisgyerekükkel és saját nővérével együtt utazott a kalifátusba 2015-ben, míg Shikder Mekkában volt zarándoklaton. Rashida meghalt, a két gyerek pedig a nővérével maradt, ám a nagynéni valahol Bagúzban szintén eltűnt, és a két gyerek állítólag még mindig ott van, a végsőkig kitartó brit dzsihadistákkal. Apjuk négy éve kétségbeesetten próbálja visszaszerezni őket. Mi legyen velük? Mi legyen a nagynénjükkel? És ha nem bangladesi származásúak lennének, hanem olyan fehér angolszászok, mint amilyen szintén sok utazott Amerikából az ISIS-hez?

Azért is nehéz ezekre a kérdésekre választ adni, mert egyszerűen nincs precedens ilyen ügyre. A történelemben egyszerűen eddig soha nem fordult elő, hogy nyugati állampolgárok tömegesen egy terrorállamba utazzanak, hogy ott aztán válogatott borzalmakat kövessenek el. Vagy csak odautazzanak, hogy gyereket szüljenek válogatott borzalmakat elkövető terroristáknak. És még akor ott vannak a terrorfrigyekből született, semmilyen elismert állampolgársággal sem rendelkező gyerekek is.

Ez így eleve legalább három különböző típusú probléma, amit meg kellene oldani, de ezt tovább bonyolítja, hogy ezen belül is három dolgot kell mérlegelni. Ahogy a norvég dzsihádkutató, Thomas Hegghammer összefoglalta, három tényezőnek kell befolyásolnia a nyugati országok döntését: a biztonsági, a gazdasági és a jogi/erkölcsi. Mi a legbiztonságosabb megoldás a nyugati társadalmak számára? Mennyibe kerülne ez a megoldás? Összeegyeztethető-e az azokkal az értékekkel, amikre ezek a nyugati társadalmak épülnek? Olcsó és egyszerű lenne Shamima Begumot és csecsemőjét hagyni éhenhalni a kelet-szíriai sivatagban, de ilyet egy felvilágosult, liberális demokrácia nem tehet. (És egyébként lehet, hogy hosszú távon ez olyan muníciót adna a dzsihadisták kezébe, ami pont, hogy kevésbé biztonságossá tenné Nyugat-Európát.)

Hegghammer szerint a Nyugat dönthet úgy, hogy segít a most Al-Haúlban és Bagúzban lévő állampolgárainak, úgy, hogy nem segít nekik visszajutni, de amennyiben valahogy visszajutnak, visszaengedi őket, és persze dönthet úgy is, hogy örökre kitiltja őket. Viszont amennyiben ezt az utóbbi megoldást választja, nem háríthatja a biztonsági és anyagi terhet a helyi erőkre. Megoldás lehet az, amit Aris Roussinos, a régió egyik szakértőjének számító haditudósító javasolt, hogy Guantanamo-szerűen a nyugati országok működtessenek a kurd területeken olyan börtönöket, ahol fogva tarthatják saját állampolgáraikat. Aminek a kurdok azért is örülnének, mert ehhez olyan nyugati fegyveres jelenlétre lenne szükség, ami számukra is biztonságot jelentene a rájuk fenekedő török és szír hadseregek ellen.

Merész ötlet, de ez sem oldja meg azt a problémát, hogy kinek és mennyi ideig kellene ezekben a börtönökben ülnie. Ahogy Shiraz Maher, az ISIS-hez csatlakozó külföldiekről fent idézett statisztikákat készítő kutatóintézet vezetője írta, borzasztóan nehéz lesz ISIS-harcosok és családtagjaik ellen vádat emelni nyugati bíróságokon. Kevés olyan világos eset van, mint a több lefejezős videóban közreműködő Jihadi John brit társai, a „Beatles”-é, akik közül ketten még élnek és kurd fogságban vannak. Milyen bűncselekménnyel vádolják meg például Shamima Begumot? Ausztráliában egy ötletes törvénynek köszönhetően mindenki tíz évet kaphat, aki az utóbbi években a kalifátus területére lépett, de máshol nem voltak ilyen előrelátóak a jogalkotók.

Amennyiben végül úgy alakul, hogy Begum, a Beatles és az ISIS több száz további tagja akár közel-keleti, akár nyugati börtönbe kerül, további gondot jelenthet hatásuk a többi rabra. Ma már pontosan tudjuk, hogy a börtönök ideális terepet nyújtanak a terrorszervezeteknek további tagok beszervezéhez. Abu Bakr al-Baghadi, az ISIS vezetője is egy Irakban létesített amerikai börtöntáborban tudott olyan kapcsolati hálót szőni a többi rabbal, ami később a világ legnagyobb hatalmú terroristájává tette.

Sürgős

Az Al-Haúlban nyilatkozgató nyugati rabok közül a legtöbben bűnbánónak tűnnek, de lehetetlen megmondani, hogy ez mennyire őszinte. Hegghammer szerint a saját akaratból hazatérő harcosok esetében inkább feltételezhető, hogy tényleg szakítani akarnak a terrorizmussal, de mivel itt nem erről van szó, teljesen reális a feltételezés, hogy hazajutva nem a békés beilleszkedést választanák. Joggal lehetne attól tartani, hogy fogságban megpróbálnának másokat is beszervezni, kiszabadulva pedig akár terrorcselekményeket is tevezhetnének. Bebörtönzésük, majd miután szabulnak, a megfigyelésük hatalmas összegbe kerülne. Ki akarná kifizetni ezt a pénzt, hogy cserébe csak nagy adag veszélyt kapjon?

És mi legyen az ártatlan, de nyilván súlyosan traumatizált gyerekekkel, akik a kalifátusban születtek vagy egészen kiskorukban kerültek oda? Nekik nyilván segítséget illene megadni, de mi van, ha ehhez el kell őket szakítani a szüleiktől? Shamima Begum üljön egy kelet-szír börtönben, ahol nyugati fegyveresek őrzik, a gyerekét pedig vigyék haza Nagy-Britanniába? Javid belügyminiszter azt mondta, hogy bár Begum állampolgárságát elvenné, gyerekét brit alattvalónak tekintik. Ki nevelje fel? A brit állam? A Londonban élő Begum család? Itt már nem csak anyagi, biztonsági és erkölcsi szempontokat kell figyelembe venni, hanem gyermekpszichológusok és egyéb szakemberek véleményét is. És, ne felejtsük, Shamima Begum maga is csak 15 éves volt, amikor az ISIS-hez utazott. Amit tett, több mint egyszerű gyerekcsíny, de ettől még tény, hogy gyerek volt, amikor elkövette.

Míg Nyugaton jogászok, politikusok, újságírók és a szélesebb közvélemény kezét tördeli ezeket a kérdéseket boncolgatva, a kurdok türelme egyre fogy. Ez pedig azzal járhat, hogy a nyugati foglyok közül sokat megölnek, egyszerűen meghalnak, vagy a börtönőrök fáradtságát kihasználva megszöknek, és eltűnnek abban a sivatagban, ahonnét néhány éve az ISIS elindult pusztító útjára.