16 korrupt pénzügyőrt vittek el a beregsurányi határátkelőről

Összehangoltan zajlott a korrupció a magyar-ukrán határon lévő beregsurányi határátkelőhelyen. A pénzügyőröket lefizették az Ukrajna felé tartó, áfát visszaigénylő emberek. Erről a főügyészség szerint tudtak az ott dolgozó osztályvezetők is. 

Kedden lecsaptak rájuk, összesen 16 pénzügyőrt hallgattak ki és vettek őrizetbe, köztük öt tisztet. Egy civilt is kihallgattak hivatali vesztegetés gyanújával. 

A megalapozott gyanú szerint a szervezett korrupció legkésőbb 2018 novemberétől folyt a határátkelőn, ahová a regionális nyomozó ügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ szállt ki. Házkutatást és motozást tartottak a határállomáson és a gyanúsították lakásán is.  

A vesztegetést elfogadó pénzügyőrökkel az ügyészség 151 rendbeli bűncselekmény megalapozott gyanúját közölte, a terhükre rótt legsúlyosabb bűncselekmény - a bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette - büntetési tételének felső határa huszonnégy év szabadságvesztés.

Két éve szintén a beregsurányi határátkelőnél hallgattak ki 14 pénzügyőrt. A gyanú szerint csempészek fizették le őket. 

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.