A Népszava úgy tudja, Schmidt Mária részvétele nélkül tervezik tovább a Sorsok Háza kiállítását

politika
2019 március 02., 06:56
comments 180

A Népszava információi szerint a héten Magyarországon járt Paul Shapiro, a washingtoni Holokauszt Múzeum képviselője, és többek között Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijával tárgyalt az évek óta üresen álló Sorsok Házáról. 

Mint a lap írja, a találkozó érdekessége, hogy a befolyásos amerikai intézmény korábban élesen bírálta a kormány emlékezetpolitikáját, és tiltakoztak az ellen, hogy a Sorsok Házába tervezett kiállítás elhallgatná, milyen felelősség terheli a magyar államot a vészkorszakért. Sőt, a washingtoni múzeum pár hónapja arra is felszólította a magyar kormányt, hogy tartsa be a nemzetközi szervezetek felé tett vállalását, melynek része, hogy a történelemhamisítónak tartott felfogást képviselő Schmidt Mária nem vesz részt a kiállítás létrehozásában.

A Népszava most úgy értelmezte Shapiro látogatását, hogy egy új koncepció formálódhat a kiállításról, melynek már nem Schmidt a gazdája. A lap szerint a Fidesszel amúgy kifejezetten jó viszonyt ápoló Köves igyekszik nemzetközi támogatást gyűjteni a Sorsok Háza mögé, és hamarosan Budapestre érkezhet Eric Jack Pickles, a brit Holokauszt Emlékbizottság vezetője is.  

Orbán Viktor idén januárban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel találkozva arról beszélt, hogy hamarosan teljesen új tervekkel állnak elő a Sorsok Házával kapcsolatban. Netanjahu hivatala korábban azt hangsúlyozta, hogy az izraeli kormány csak akkor járul hozzá az emlékközpont megnyitásához, ha annak narratívája egybevág az általánosan elfogadott történelemszemlélettel. 

A hosszú évek óta húzódó emlékközpontot a kormány tavaly szeptemberben adta át az EMIH tulajdonába (amit hevesen kritizált a Mazsihisz). Akkor Gulyás Gergely miniszter azt mondta, hogy a józsefvárosi intézmény a magyarországi holokauszt 75. évfordulóján, tehát idén megnyitja kapuit. Ez azonban a lapnak nyilatkozó történészek szerint nem reális dátum, és gyakorlatilag kizárt, hogy idén megnyíljon a központ. Ugyanezt mondta a lapnak Köves Somló is. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.