44 órát töltött egyedül a kaliforniai vadonban egy 5 és egy 8 éves lány

Az 5 és 8 éves Leia és Caroline Carrico pénteken este tűntek el a kaliforniai Benbow kistelepülést körülölelő erdőkben. A lányok után keresőcsapat indult, és szombaton meg is találták a rózsaszín gumicsizmáik nyomait az erdőben. Az eltűnésük után 44 órával pedig megtalálták a lányokat is, kb. 2,5 kilométerre a településtől. A lányok kiszáradtak és átfáztak, de más bajuk nem volt, nem estek pánikba sem.

A túlélésben némi müzliszelet és a korábbi túlélőkiképzésük segítette őket.

Fotó: Humboldt County Sheriff's Office

A lányokról készült fotók bejárták az amerikai médiát, az internet elolvadt, a lájkolók lájkoltak, a kommentelők kommenteltek. Többnyire olyasmit, hogy micsoda kaland lehetett ez a kislányoknak.

Hogy a lányok ilyen sokáig túlélték, az a mentőalakulatok szerint is csodával határos, a környék ugyanis elég barátságtalan, és a kedvezőtlen terepviszonyokat súlyosbította a hűvös idő meg az esőzések is. (Guardian)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.