Megkezdődött annak a kurd házaspárnak a tárgyalása, akiket terrorizmus finanszírozásával vádolnak, mert a Kurd Munkáspártnak szállítottak élelmiszert

migráció
2019 március 04., 22:53
comments 44

Az RTL Klub tudósított annak a kurd házaspárnak a peréről, akiket 2017-ben vették őrizetbe a röszkei tranzitzónában. Az ügyészség terrorizmus finanszírozásával vádolja őket, mert a Kurd Munkáspártnak (PKK) dolgoztak. Márpedig hiába voltak a kurdok a nyugat fő szövetségesei Szíriában, a pártot Törökország terrorszervezetnek tartja, és 2002 óta az EU is annak tekinti.

Ma mindketten vallomást tettek a szegedi bíróságon: a nő szerint erőszakkal szervezték be őket, amikor haza akart menni, akkor azzal fenyegették, hogy megölik vagy megerőszakolják. A házaspár azt állítja, hogy évekig fogva tartották őket, 2016-ban szöktek meg. Irakba mentek, de állításuk szerint ott is harcolniuk kellett volna, ezért embercsempészek segítségével Európába jöttek.

A tranzitzónában akartak menekültkérelmet beadni, de erre a magyar rendszer sajátosságai miatt egy évet kellett várniuk. Miután bejutottak, vallomásuk szerint azonnal elmondtak mindent, az igazi nevüket és a menekülésük történetét. De mivel azt is elismerték, hogy tagjai voltak a PKK-nak és fegyveres kiképzést kaptak, őrizetbe vették őket.

Azt az ügyészség is elismeri, hogy harcokban közvetlenül nem vettek részt, csak ruhát és élelmiszert szállítottak a PKK egységeinek, de így is terrorizmus finanszírozása a vád. Az ügyészség az előkészítő ülésen két év börtönbüntetés kiszabását kérte, de a vádlottak ezt nem fogadták el. Ügyvédeik szerint a házaspár kényszer alatt cselekedett, ezért nem terrorista.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.