Szijjártó: Mi egy több, mint ezeréves államisággal rendelkező nemzet vagyunk, amellyel nem lehet csak úgy szórakozni

POLITIKA
2019 március 04., 06:06
comments 481

Szijjártó Péter külügyminiszter az Echo TV-n (vagy a Hír TV-n, vagy talán mindkettőn, de mindegy is) futó Bayer Show vendége volt, ahol elmondta, hogy az EU elleni plakátkampány igenis jó ötlet volt, még ügy is, hogy Jean-Claude Junckert (aki a Fideszt is tagjai közt tudó Európai Néppárt politikusa) szerepeltették a plakátokon Soros György mellett. Szijjártó szerint a magyar kormány azt akarja megmutatni az Európai Uniónak, hogy nem lehet következmények nélkül kioktatni a keleti tagországokat.

„Mi egy több, mint ezeréves államisággal rendelkező nemzet vagyunk, amellyel nem lehet csak úgy szórakozni. Ez láthatóan kimozgatja őket a komfortzónájukból, és hát nem értik, hogy miért van az, hogy egy Magyarországon meg merik mondani, hogy egyébként az Európai Bizottság mire készül. S Magyarországon meg merik mondani, hogy amit az Európai Bizottság végrehajt, mint migrációs politika, annak a kottáját Soros György állította össze.”

A Szijjártó szerepléséről szóló Hír TV-s online szemlében háromszor is kiemelik a külügyminiszter ezeréves államiságra és a bokszzsákra vonatkozó kijelentéseit, bizonyára így jobban rögzül a szavazókban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.