Megszüntették Czeglédy Csaba házi őrizetét

Megszüntették Czeglédy Csaba házi őrizetét - erről a volt politikus maga számolt be Facebook-oldalán csütörtökön. Czeglédy Csaba azt írta: a bíróság csütörtökön a többi között kiegyensúlyozott és rendezett családi kapcsolataira és az eljárás során eddig tanúsított magatartására figyelemmel megszüntette vele szemben a kényszerintézkedést.

Csaba szabad - írta.

Tavaly decemberben döntött arról a Szegedi Törvényszék, hogy - az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának döntését másodfokon megváltoztatva - megszünteti Czeglédy Csaba letartóztatását és elrendeli bűnügyi felügyeletét. A bíróság akkor Czeglédy Csaba tartózkodási helyéül szombathelyi otthonát jelölte ki, mozgását technikai eszközzel felügyelték, lakóhelyét csak bizonyos esetekben - például orvosi kezelésre - hagyhatta el.

Fegyõrök vezetik 2018. február 22-én Czeglédy Csabát a Szegedi Törvényszék tárgyalótermébeFotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI/MTVA

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás. A volt szocialista politikust azzal gyanúsítják, hogy több mint 6 milliárd forint adót és járulékot csalt el bűnszervezetben, üzletszerűen, amikor diákmunkások közvetítésével foglalkozott. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma - miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában - megszűnt. (via MTI)