A szexről és a megcsalásról beszél, közben azt magyarázza el, hogyan lett ilyen a világunk

Esther Perel pszichológus az elmúlt hét évben olyan párokkal foglalkozott, akiknél vagy az egyik, vagy mind a két fél megcsalta a másikat. Párok százai jártak nála a világ minden részéről, az esetekről pedig egy egészen különleges hangulatú podcast-sorozatot is indított. A Where Should We Begin? (Hol is kezdjük?) című műsorban széles nyilvánosság előtt zajlik a terápia, és a szereplők igazi neveit ugyan nem, minden mást viszont megismerhetünk a legintimebb részletekig bezárólag.

A kíváncsiskodó hallgatók persze habzsolják a show-t, mert természetes, hogy mindenki imád belesni mások hálószobájába. A Where Should We Begin? viszont nemcsak erről szól, hanem a konkrét eseteken keresztül a házasság, az elköteleződés, és összességében az emberi viszonyok alapvető kérdéseiről.

Tapasztalataiból Perel könyvet írt The State of the Affairs - Rethinking Infidelity címmel, ami idén márciusban magyarul is megjelenik Affér címmel. Egyik alapkérdése az, hogy miért történik most talán minden korábbinál több félrelépés, miközben a társadalom jobban elítéli, mint korábban bármikor. Pontos definíciója persze nincs a megcsalásnak, egészen különféle pontokon lehet meghúzni a határt, de különböző becslések szerint a nők 26-70, a férfiak 33-75 százaléka érintett valamilyen formában. Egy néhány évvel ezelőtti amerikai felmérés szerint ugyanakkor a házasságon kívüli viszonyt az emberek 91 százaléka ítélte el, ez lényegesen rosszabb, mint a válás, az öngyilkosság vagy akár az emberi klónozás megítélése. És ez ugyan nem mindenhol igaz, a helyzet kultúránként változhat, Franciaországban például kevésbé negatív az afférok megítélése, Mexikóban pedig a nők félrelépésének van egy „patriarchális rendszerrel szembeni lázadás”-íze is, de összességében igaz a nyugati világban, hogy a megcsalás a válások leggyakoribb oka.

Valaminek lennie kell a háttérben, ha ennyien csinálják, miközben ennyire utálják az emberek, veti fel Perel.

A válaszhoz viszont nem elég az afférokra koncentrálni. A könyv a legkülönfélébb kapcsolati helyzeteket veszi végig a kívülről is láthatóan diszfunkcionális házasságoktól a tökéletesnek tűnő viszonyokig, ahol elsőre talán még a félrelépő fél számára sem érthető, miért tette ezt. De ennél fontosabb, hogy arra koncentrál, hogyan lett a szerelmespár a társadalom egyik alapegysége, a romantikus szerelem eszméje pedig a világunk egyik szervező ereje - a házasság szerepe és tartalma ugyanis alapvetően változott meg ahhoz képest, ahogy eredetileg létrejött.

Így került a szerelem a világ közepére

Perel egyik legérzékletesebb példája így szól:

Az a két gondolat, hogy „szeretlek” és hogy „házasodjunk össze”, az emberiség történetének nagy részében nem kapcsolódott össze.

A házasságnak sokáig nem volt semmi köze a szerelemhez, egy gazdasági szövetség volt, ami biztosította két család túlélését. A hűségnek sem volt különösebb érzelmi alapja, egyszerűen tudni kellett, ki kinek a gyereke, és ki örökli a jószágot. Ha úgy alakult, hogy idővel az érzelmek is fellángoltak a házasságban, az örömteli fejlemény volt, de semmiképp sem ettől függött a szövetség sorsa. Az emberek jó ideig úgy gondolták, hogy a szerelem túl megbízhatatlan és változékony érzés ahhoz, hogy ilyen fontos stratégiai együttműködés múljon rajta. Stephanie Coontz történész szerint a szerelem helye sokáig sokkal inkább az afférokban volt, a házasságba nem is igazán illett bele. És mindez természetesen alapvetően a férfiak esetében volt elfogadható, akik a legkülönfélébb okokkal magyarázhatták, ők miért tehetik ezt meg.

Két alapvető fejlemény változtatta meg a házasság tartalmát a XIX. században. Az egyik a romantika eszméjének megjelenése: évszázadok elnyomása után előtérbe került az egyén, az egyéni boldogság keresése, ezzel együtt a szabadság ideája és vágya. (Perel szerint a nagy XIX. századi eszmék közül a romantika az, ami a mai napig a legerősebben meghatározza az életünket és gondolkodásunkat, sokkal inkább mint például a liberalizmus vagy a marxizmus.)

A másik változás az ipari forradalommal együtt járó városiasodás volt, amivel tömegek kerültek teljesen új élethelyzetbe. A városi lét nagyobb szabadsággal járt, mint a falusi közösségek, de ezzel együtt a szociális háló is eltűnt hirtelen sokak körül, így pedig jóval magányosabbak lettek az új városlakók.

A romantika tehát behozta az érzelmeket, a szenvedélyt és a boldogság keresésének igényét a házasságba, és közben a városi izoláltságban is sokkal inkább szüksége volt az embereknek arra, hogy legyen állandó társaságuk.

Ez már eleve két új funkciója volt a házasságnak, a XX. században pedig tovább bővültek a szerepkörök. Az egyéni boldogság keresése a fogyasztói társadalom kialakulásával átalakult a boldogság elvárásává. És emellé jött a szexuális forradalom. Ahogy Perel írja: régen a házasság egy ember életében azt jelentette, hogy elkezdődik a szexuális élete. Ma pedig azt jelenti, hogy annak egy szakasza lezárul, a másokkal való szex lezárul, legalábbis elvileg. Ez elég nagy különbség.

Fotó: Cindy Ord/AFP

Így pedig megérkeztünk oda, hogy az eredetileg alapvetően pragmatikus gazdasági-stratégiai szövetségből lett egy jellemzően szabad akaraton alapuló, érzelmi viszony. Ami komoly előrelépés, de azért ára is van, mert a tagjainak egyszerre kellene:

  • egymás biztos támaszának és szövetségesének,
  • emellett szinte legjobb barátnak, a legszemélyesebb ügyekben is megbízható bizalmasnak
  • és közben folyamatosan izgató és állandóan érdeklődő szexuális lénynek is lenni.

Egyszerre akarunk a másiktól stabilitást, biztonságot, kiszámíthatóságot, közben rejtélyességet, izgalmat, kalandot. Egy ember most már annyi funkciót kell, hogy ellásson házastársa számára, amit korábban egy teljes falu biztosított neki, fogalmazza meg Perel. Mindezt úgy, hogy évtizedekkel hosszabb az életünk.

Az önkép alapja

Eközben pedig alapvető önértékelési kérdéssé vált, hogy ki mennyire képes mindezt ellátni házastársa számára. A megcsalt fél számára az egyik legfájdalmasabb dolog ma éppen ezért az, hogy mindez az önképét ássa alá: az intimitás megtörése és az árulás mellett azt az érzést keltheti, hogy valaki nem elég jó, ezért választottak helyette mást. Évszázadokkal ezelőtt egy megcsalt embernek nem jutott volna eszébe ez.

Sőt, ma is jellemzően a nyugati világban érzik így az emberek, más kultúrákban nem feltétlenül. Perel szenegáli interjúiból például az derült ki, hogy azoknak a nők, akiket megcsalt a férjük, ugyan féltékenyek, szomorúak vagy épp dühösek voltak, de nem volt olyan érzésük, hogy mindez az önképüket érintette volna, és sokkal inkább magyarázták azzal a dolgot, hogy a férfiak ilyenek, mint azzal, hogy ők nem csináltak valamit elég jól.

Ironikus módon a férfiakról alkotott képük így egyfelől az elnyomás eszköze, mert alapnak tűnik, hogy a férfiaknak többet szabad, másfelől viszont a személyes identitásuk nincs kitéve a szerelmi szeszélyeknek.

A nyugati nők társadalmilag emancipáltabbak, de az indentitásukra és az önképükre jelzálogot jegyzett be a romantikus szerelem koncepciója. „És amikor a szerelem behajtja az adósságot, akkor kiderül, hogy kíméletlen hitelező”, fogalmazza meg Perel.

Összességében soha nem függött annyira egy család sorsa a házastársak érzelmi jólététől, mint most. Ahogy pedig a boldogság elvárás lett, megváltozott az is, hogy mit hogyan értékel a társadalom. Évtizedekkel ezelőtt még inkább a válás számított szégyennek. Ma viszont már inkább azt értékelik negatívan az emberek, ha valaki nem lép ki egy boldogtalan házasságból, nem változtat a saját sorsán.

Végtelen verseny minden pillanatban

A változások pedig itt nem álltak meg, a technológiai környezet fejlődése egy hatalmas, szívecske alakú lapáttal tett rá erre. A közösségi oldalak, illetve a Tinder és társai folyamatosan azt az érzetet keltik, hogy minden pillanatban elérhető az alternatívák végtelen választéka. 

„Olyan kultúrában élünk, ami folyamatosan csábít egy kicsivel jobbal, egy kicsivel fiatalabbal, egy kicsivel hetykébbel.”

Aminek persze szintén vannak előnyei, de Perel szerint az egy kattintásra elérhető alternatívák végtelensége valójában zsarnokság is: gyengíti a kötődéseket, és meggátolja, hogy élvezzük a jelent. Megfigyelése szerint ebben a környezetben különösen gyakori lett az exekkel való félrelépés. Sokkal gyakrabban tűnnek fel az életünkben egykori szerelmek, volt kapcsolatok, akik egyszerre ismerősek, mégis izgalmasak, és ez könnyen torkollik viszonyokba.

A nagy ellentmondás tehát: egyre nagyobb szükség van a hűségre, közben egyre nagyobb a csábítása a hűtlenségnek. Az elvárt boldogság és az ideának tekintett, életen át tartó romantikus szerelem miatt alapvető kérdés, hogy mindenki folyamatosan elég jó legyen a társának, de közben egyre nehezebb minden feltételnek megfelelni, és egyre könnyebb megszegni a szabályokat - úgy, hogy maga a szabályszegés is alapvető emberi ösztön. „Valószínűleg ez a kettősség az oka, hogy minden korábbinál jobban elítéljük a megcsalást, közben minden korábbinál többet gyakoroljuk.”

Védekezni azért nem érdemes ezzel

Mindez véletlenül sem felmentés a megcsalásra, és nem arra való, hogy valaki érvként dobja be saját árulása indoklására. A könyv szórakoztató részei azok, amikor Perel többször is visszarántja a kormányt, nehogy bárki azt gondolja, erre hivatkozva mostantól mindent szabad, és meg lehet ideologizálni a félrelépést és a hazudozást. Felidézi például, ahogy egy hűtlen férj gyerekkori traumáival és kötődési nehézségeivel próbálta magyarázni a félrelépést feleségének, mire a nő azt mondta:

„Nem lehet, hogy egyszerűen egy disznó vagy, mindenképp diagnózis kell hozzá?”

Abban viszont mindenképp erős az Affér, hogy a forró történeteken keresztül világos legyen, hogy a romantikus szerelem úgy lett a társadalmunk szervező elve, hogy ez egyáltalán nem valami magától értetődő, eleve elrendelt dolog, hanem egy viszonylag új fejlemény az emberek számára.

Nem a társától fordul el, hanem attól, akivé mellette vált

Az egyik legérdekesebb fejezet arról szól, miért lehetnek hűtlenek boldog emberek is, tehát olyanok, akik nem csak idézőjelben „boldogok”, hanem valóban mindenük megvan, amire józan ésszel vágyni lehet. Érzékletes példákon át mutatja be, milyen az, amikor a megcsalás kulcsa se nem az, hogy valami nem stimmel a megcsalt féllel, de nem is az, hogy valamiben a másik jobb, izgalmasabb vagy érdekesebb, hanem amikor a lényeg maga a félrelépő.

Hogy vannak esetek, amik úgy érthetőek meg, hogy valaki saját énjének másik változatát keresi, az izgalmat és a vonzerőt pedig az okozza, hogy másmilyen szerepben tud lenni, mint saját kapcsolatában.

„Nem mindig a partnerünktől fordulunk el, hanem attól, aki lettünk mellette, és nem a másikat keressünk, hanem másik ént”,

- foglalja össze egy előadásában.

Ami persze nem vigasztalja a megcsalt felet, de segíthet a megoldásban: Perel erre azt mondja, hogy valaki ha bele tudná vinni akár csak a töredékét a saját kapcsolatába annak, amilyen a szeretőjével tudott lenni, akkor eleve nem lenne szüksége másikra.

A szex maga a felszabadulás

A kilenc nyelven beszélő, New Yorkban élő Perel lengyel holokauszttúlélők gyermeke. Antwerpenben nőtt fel, más holokauszttúlélő családok között, és sokat foglalkozott azzal, hogyan élnek tovább a traumák az emberi viszonyokban. A túlélők között szerinte két csoport volt megkülönböztethető: azok, akik csak nem haltak meg, és azok, akik tényleg visszatértek az életbe. Az első csoportba azok tartoztak, akik továbbra is féltek, szorongtak, veszélyesnek tartották a világot, és nem tudtak többé örömöt érezni. A másik csoport tagjai pedig éppen, hogy elkezdték nagykanállal falni az életet, és a lehető legjobban kiélvezni azt - ennek kulcsa pedig Perel szerint az erotika volt. Januárban a Magyar Narancsnak adott interjújában beszélt arról is,
„abban nőtt fel, hogy a szexualitás az emancipáció, a felszabadulás egyik formája, maga a szex pedig a szuverén hatalom gyakorlása”. Az Affér előtt megjelent 2005-ös könyve arról szól, hogyan lehet fenntartani a vágyat a hosszú távú kapcsolatokban.

Perel egyébként attól még, hogy nem moralizál és elítél, hanem inkább megérteni akarja a jelenséget, egyáltalán nem lett félrelépéspárti - már csak azért sem, mert a terápiákon folyamatosan azzal szembesül, milyen pusztító hatással lehet emberekre. És ugyan azt mondja, esetenként akár jó hatással is lehet egy ilyen affér egy kapcsolatra, mert a trauma után sokszor sikerül alapvető dolgokat újrafogalmazni és újragondolni pároknak, és sokan ekkor lesznek először igazán őszinték egymással - de egy nagyon súlyos betegség is lehet végső soron pozitív hatással egy ember életére, ettől még senkinek sem javasolná megoldásként. A hozzá járó pároknak pedig azt mondja, a megcsalással a kapcsolatuk véget ért. A kérdés, hogy akarnak-e új kapcsolatot egymással.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.