Ezrek tüntettek Moszkvában a törvény ellen, ami lekapcsolhatná Oroszországot a globális internethálózatról

külföld
2019 március 10., 19:42

Az Orosz Libertariánus Párt volt a fő szervezője annak a sok ezer fő részvételével tüntetésnek, ami vasárnap zajlott le Oroszország több városában. 

Februárban a Duma elfogadott egy törvényjavaslatot, ami előírná, hogy az orosz lakossági internetforgalom döntő része belföldi routereken bonyolódjon. 

A jogszabály szerint ez azért volna szükséges, mert megóvná az országos hálózatot mindenféle külső hatalmi beavatkozásoktól, de valójában azt is jelenti, hogy ezáltal az állam szabályozhatja a hálózati eléréseket, szélsőséges esetben akár le is kapcsolhatja az országot a nemzetközi hálózatokról. A törvény tesz is utalást is „vészhelyzetekre”.

A javaslat ezen túl lehetővé tenné egyes alkalmazások hatósági felügyeletét, blokkolását, és az online kommunikáció még tüzetesebb megfigyelését. 

Tavaly májusban volt már hasonló nagyságrendű és összetételű demonstráció, amit szintén a libertariánusok szerveztek. Akkor azért tiltakoztak, mert az állami médiafelügyeleti szerv, a Roskomnadzor blokkolni készült a Telegram üzenetküldő app működését, amiért a cég nem volt hajlandó hozzáférést biztosítani a felhasználói adataihoz. 

A most hétvégi moszkvai - Szaharov sugárúton tartott - megmozduláson a hírek szerint tízezres nagyságrendű tömeg vett részt. Van ahol 6500 emberről, máshol 15 ezerről írnak. Volt megmozdulás Voronyezsben és Habarovszkban is.

Az OVD-Info civil szervezet azt állítja, az esemény előtt legalább 16, utána további 13 aktivistát őrizetbe vett a rendőrség. A hatóságok ezt tagadják. (Moscow Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.