Palkovics közölte Lovásszal, erővel is elveszi a kutatóintézeteket

TUDOMÁNY
2019 március 11., 20:54
comments 447

Az alábbi cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Szurovecz Illés írása.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter múlt pénteken világossá tette a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tárgyalódelegációja számára, hogy ha kell, akár erővel, egyszerű törvénymódosítással is elveszik az MTA kutatóintézeteit. Erről Lovász László akadémiai elnök írt egy hétfő esti körlevélben. Azt ígérte, továbbra is azon lesznek, hogy garanciákat kapjanak a független és magas színvonalú tudományos kutatómunkára. 

Hétfőn este körlevelet küldött Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke az MTA elnökségi tagjainak. (Frissítés: A levelet megkapták az MTA intézeti dolgozói is). 

A levélben megismételte azt a péntek esti bejelentést, amely szerint az MTA-elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter közös szándéknyilatkozatában Lovász László “tudomásul vette, hogy a Kormány az MTA kutatóintézet-hálózatát az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni”.

Azt írja, “meggyőződésünk továbbra is az, hogy a tudományos kutatás szabadsága, a minőségi elvárások következetes érvényesítése egy, az MTA keretein belül, megújult szervezeti, irányítási keretek között működő intézethálózattal biztosítható legjobban”, a kormány viszont nem fogadta el az MTA-delegáció álláspontját. Sőt, Palkovics László

kilátásba helyezte, hogy amennyiben az MTA ragaszkodik saját álláspontjához, akkor a Kormány törvénymódosítással az MTA egyetértése nélkül is átveszi a kutatóintézeteket.

“A szándéknyilatkozat megvalósulása esetén egyben maradhat a kutatóhálózat, az MTA megkerülhetetlen lesz ennek szakmai irányításában és döntéseiben, továbbá megmaradna a kutatóhálózat ingó és ingatlan vagyona és az MTA „brand” is. A következő időszak fő feladata az lesz, hogy a megállapodás részleteinek kidolgozása során ezeket a célokat és a hozzájuk tartozó garanciákat minél teljesebben érvényesíteni tudjuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan javaslatokat vihessünk a Közgyűlés elé, melyek intézményes biztosítékát nyújtják a független és magas színvonalú tudományos kutatómunkának az MTA intézethálózatában” – zárul a levél.

A levéllel kapcsolatban megkerestük az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is. Ha választ kapunk, frissítjük a cikket.

Majdnem egy éve tart

Az MTA és a kormány viszonya akkor romlott meg, amikor tavaly nyáron Palkovics László bejelentette, minisztériumi költségvetés alá akarják rendelni az MTA kutatásainak finanszírozását. A tervezet véleményezésére 54 percet kapott az Akadémia.

Azóta kiderült, hogy a kormány teljesen elvenné az Akadémiától a kutatóintézeteit. A kutatók egy része erre hangos tiltakozásba kezdett, tüntetést és élőláncot is szerveztek, valamint az Akadémia vezetése is világossá tette, hogy nem akarnak megválni az intézetektől. A múlt pénteki szándéknyilatkozat elfogadásával azonban világossá vált, hogy a kutatóintézetek nem maradhatnak az MTA-nál.

Cserébe a kormány vállalta, hogy

  1. Az MTA kutatóintézet-hálózata az új struktúra kialakulásakor egyben marad, az esetleges belső strukturális változtatásokról az új Irányító Testület dönt.
  2. A létrehozandó Irányító Testület(ek)be az MTA és a Kormány paritásos alapon küld képviselőket, a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett. A testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.
  3. Az MTA kutatóintézet-hálózat által használt/működtetett vagyon az MTA tulajdonában marad. Az érintett vagyon új konstrukcióban történő rendelkezésre bocsátásának jogcímét meg kell határozni.
  4. Az intézetek az MTA névjegyét („brandjét”) használhatják, ha az MTA követelményeinek megfelelnek.
  5. A kutatóintézet-hálózat világos, hosszú távú stratégia mentén (beleértve a finanszírozást is) működik.
  6. Az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi. Ennek jogi formáját a tárgyaló felek később egyeztetik.
  7. Az ITM minisztere biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat.
  8. A fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított.
  9. A Kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése.

Az alulról szerveződő Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) pénteken megfutamodásként értékelte a megállapodást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.