Sztrájkba léptek a szánhúzó kutyák, miután a gazdájuk leüvöltötte őket

sport
2019 március 13., 08:55
comments 105

A francia Nicolas Petit 5 órás előnnyel vezetett a világ egyik leghíresebb kutyaszánversenyén, az alaszkai Iditarodon, amikor 14 kutyája közül az egyik, Joey összekapott egy társával. A verseny miatt különösen stresszes Petit ekkor keményen ráüvöltött az állatokra, mire azok teljesen ledermedtek. Sőt, egyik kutya sem volt hajlandó megmozdulni többé.

Petit és kutyái ezért letáboroztak a versenyösvény mellett, és a hajtó innen nézte, ahogyan a mezőny többi versenyzője elhúz mellette. Erről az egészről Petit nyilatkozott is a verseny weboldalának, az Iditarod Insidernek, a versenyző szerint kutyái nem voltak sérültek, „fejben döntötték el, hogy nem húznak tovább”.

Nicolas Petit egyébként az utóbbi évek egyik legsikeresebb Iditarod-versenyzője: tavaly a második helyen ért célba, és az utóbbi 6 évben ötször volt az első 10 közt. Idén nyerni szeretett volna, és előnye alapján erre volt is esélye, ha a céltól nem messze a kutyái nem hagyják a szószban. Mikor megállni kényszerült, már kevesebb, mint az 1000 mérföldes (kicsit több mint 1600 kilométeres) táv ötöde volt hátra.

A kutyák fellépést túlzottan antropomorfizálni persze hiba lenne, de a közelmúltban több kutatás is kimutatta, hogy az emberi érzelmek nagyon hasonlóak az emlősök, különösen a kutya bizonyos agyi folyamataihoz, kiderült például, hogy az előléptetést váró emberek agyában ugyanaz a rész aktiválódik, amelyik a jutalmat váró kutyákéban. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.