Európa több országában is megfordult az Iszlám Állam Ferihegyen elfogott harcosa

Terrorizmus
2019 március 22., 15:56
comments 183

A Terrorelhárítási Központ közleménye újabb információkkal szolgál a férfiról, akit ma hallgatott ki a fővárosi ügyészség.

A TEK megállapította, hogy F. Hassan Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez. A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint az Iszlám Állam által végrehajtott lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában, továbbá Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menedékkérelme alapján kiállított úti okmány felhasználásával

Európa több országában is megfordult.

A TEK feljelentése alapján a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a mai napon őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a 27 éves férfit, akit azután fogtak el még decemberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hogy hamis papírokkal igazolta magát és a vele lévő nőt. Emiatt a bíróság embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre kiutasította Magyarországról. Kitoloncolásra várva idegenrendészeti őrizetbe került, és közben derült fény a múltjára.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.