Elindult két hírlevél, jön a 444 új mobilalkalmazása, könyvek, élő rendezvények

444
2019 március 27., 15:23

Tegnap már a második előfizetőknek szóló hírlevelet indítottuk el a 444-en. Az angol nyelvű InsightHungary februárban indult, és hetente kétszer foglalja össze a legfontosabb magyarországi vagy magyar vonatkozású eseményeket elsősorban külföldi olvasók számára. A Jó hírlevél már 2018 tavasza óta működik, egy évig azok kapták, akik megvették a tavaly kiadott 444 jó hely Budapesten című könyvünket. Mostantól viszont bárki előfizethet rá. Érdemes kipróbálni, az előfizetési díjat csak egy hónapos tesztidőszak után vonjuk le, így bőven lesz időd eldönteni, hogy tetszik-e.

Hamarosan ingyen letölthető a 444 új mobilalkalmazása, ezt jelentős részben abból a pénzből fejlesztettük, amit tavaly támogatásként összeaadtatok.

Idén is lesznek közösségi finanszírozású projektjeink, mint a tavalyi 444 jó hely könyv, vagy Ács Dániel oknyomozós videósorozata a budapesti parkolásról, és folytatódik a 444 támogatási programja is, amelyben tavaly 50 millió forintot adtatok össze a munkánkra. Idén rendszeresen szervezünk élő rendezvényeket is, ahol a 444 újságírói és meghívott vendégek beszélgetnek, legutóbb Plankó Gergő kérdezte Orbán Krisztián üzletembert a rendszerváltás kudarcáról a Három Hollóban.

Ezek a dolgok azért fontosak, mert mára egyértelműen látszik, hogy csak reklámbevételekből nem tudjuk fenntartani a 444-et, a stabil működéshez a ti segítségetek is kell.

A reklámpiac Magyarországon komoly politikai nyomás alatt működik, illetve – demokratikusnak tekintett országokban példátlan módon – az állam a reklámpiac legnagyobb megrendelője. A 444-en természetesen nem futnak kormányzati propagandakampányok, de számos hirdető függ az államtól, és sok független cég is úgy érzi, oka van távol maradni a kritikus közéleti tartalomtól. Ettől teljesen függetlenül az online hirdetésekre költött pénzek egyre nagyobb részét porszívózza fel a Google és a Facebook, nehéz helyzetbe hozva az online újságokat.

Ezért próbálunk ki új dolgokat, mint a könyvkiadás, a közösségi finanszírozásból folytatott oknyomozás, az előfizetőknek szóló hírlevelek, vagy az élő rendezvények, mert csak új bevételeket szerezve, az olvasóink hozzájárulásával tudjuk fenntartani a 444-et. A bevételszerzés egyetlen igazán működő modellje a világ sajtópiacán – a reklámon kívül–, ha az újság a tartalmáért pénzt kér. Tehát: előfizetés.

Dolgozunk egy előfizetési rendszer bevezetésén. Ez hosszú folyamat, idő- és pénzigényes, és semmiképpen nem jelenti majd az újság teljes tartalmának elzárását. Változatlanul fontosnak tartjuk, hogy cikkeink eljussanak a lehető legszélesebb nyilvánossághoz – lehetőleg ingyen.

Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki az elmúlt években segítette a munkánkat. A 444 léte továbbra is, és egyre inkább rajtatok múlik.

Arra kérünk, hogy támogasd rendszeresen a 444-et: újságra kell!