Lemondott a Srí Lanka-i rendőrfőnök

Lemondott a Srí Lanka-i országos rendőrparancsnok a húsvétvasárnap elkövetett merényletek miatt, amiknek a legfrissebb adatok szerint 253 halálos áldozatuk volt – közölte az Indiai-óceán északi részén található szigetország államfője. Maitripala Sziriszena azt mondta, Pudzsisz Dzsajaszundara országos rendőrparancsnok bejelentette a távozását.

Csütörtök este már lemondott a védelmi minisztérium államtitkára, Dzsajaszundara így a második magas rangú vezető, aki feladja a tisztségét amiatt, hogy a hatóságok nem tudták elejét venni a vérfürdőnek.

A rendőrség közben bejelentette, hogy kb. 140 olyan embert keresnek, akik a feltételezésük szerint kapcsolatban állhatnak a merényletekkel gyanúsított szervezettel, a Nemzeti Tauhíd Dzsamaattal.

A hatóságok pénteken felszólították a szigetország muszlimjait, hogy aznap otthon imádkozzanak, és ne menjenek mecsetbe, mert a szigetország titkosszolgálata autóba rejtett pokolgépes támadások lehetőségére figyelmeztetett, amikkel a 253 – főleg keresztény – ember halálával járó merényleteket akarnák egyesek megtorolni. Az országban 10 ezer katonát mozgósítottak, hogy átkutassák az imahelyeket, és védelmet biztosítsanak a vallási jellegű létesítményeknek – közölte a hadsereg.

Húsvétvasárnap 3 templom és 4 szálloda ellen követtek el öngyilkos merényleteket Colombóban és a fővárostól nem messze található Negombóban. A rendőrség 4 férfi és 3 nő fényképét tette közzé, akiket közvetlenül a merényletekkel kapcsolatban köröznek. Az áldozatok többsége Srí Lanka-i volt, de a hatóságok szerint legalább 38 külföldi volt közöttük, brit, amerikai, ausztrál, török, indiai, kínai, dán, holland és portugál állampolgárok. Kb. 500-an megsebesültek. (MTI)