Szijjártó Péter szerint magyar stratégiai érdek az együttműködés a Huawei-jel

politika
2019 április 26., 10:01
comments 138

Magyarország nemzetgazdasági és stratégiai érdekének nevezte a jó együttműködés folytatását a Huawei kínai távközlési óriásvállalattal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Pekingben az MTI-nek nyilatkozva.

A tárcavezető a kínai fővárosban zajló Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi fóruma alkalmával több kétoldalú megbeszélést is folytatott, mások mellett James Livel, a Huawei Technologies európai régiójának elnökével, valamint William Wuval, a magyar leányvállalat vezetőjével.

A találkozó után az MTI-nek azt mondta: világossá tette a Huawei vezetőinek, hogy Magyarországon egyetlen vállalatot sem érhet hátrány a nemzetisége miatt. Magyarországon csak egy dolog számít a vállalatok esetében, hogy tiszteletben kell tartaniuk a magyar jogszabályokat. Ha így tesznek, mindegy, melyik országból jöttek - jelentette ki.

A Huawei ellen az utóbbi hónapokban többször is felszólaltak az amerikai hatóságok, azzal vádolva a céget, hogy minden információt megoszt a kínai hírszerzéssel. Az amerikaiak több szövetségesüket is megfenyegették azzal, hogy ha együttműködnek a Huawei-jel, az amerikai titkosszolgálatok nem fognak többé érzékeny információkat megosztani velük. Ilyen üzenetet kapott más államok mellett Németország és Románia is.

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar gazdaság dimenzióváltásban van, ami egybeesik a világgazdaság elemi erejű megújulásával, amikor is a digitális megoldások és az 5G-technológia a gazdasági-üzleti siker alapvető feltételei lesznek.

Az olyan országoknak - folytatta -, mint Magyarország, amely kicsi és rendkívül nyitott a gazdasága, alapvető érdeke, hogy a digitális megoldásokban, az 5G-hálózatok kialakításában megelőzze a vetélytársait.

Ezért a miniszter kiemelten fontosnak nevezte, hogy az 5G-infrastruktúra kiépítésében Magyarország élen járjon, ezért is van nagy jelentősége a Huawei-jel évekkel ezelőtt megkötött stratégiai együttműködési megállapodásnak, és hogy a Vodafone és a Deutsche Telekom Magyarországon a Huawei-jel működik együtt.
Szijjártó Péter Pekingben tárgyalt még a China Ocean and Aviation Group Co. Ltd. és a Hainan Airlines vezetőivel is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.