Trump külügyminisztere már várja, hogy elolvadjon a sarkköri jégtakaró, mert azzal nagyszerű kereskedelmi útvonalak nyílhatnak meg

klímaváltozás
2019 május 07., 21:20
comments 233

Az 1996-os megalakulása óta első alkalommal nem sikerült közös zárónyilatkozattal lezárni az Északi-sarkvidéki Tanács kedden véget érő miniszteri tanácskozását, miután az Egyesült Államok nem akarta, hogy a klímaváltozás fogalma szerepeljen a dokumentumban.

A találkozót vezető Timo Soini finn külügyminiszter kedden arról beszélt, hogy a találkozót rendszerint lezáró közös nyilatkozat helyett a részt vevő miniszterek egyenként tesznek majd nyilatkozatot. A finn tárcavezető hangsúlyozta: nem akarja megnevezni a felelőst, de hozzátette, világos, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos álláspontok eltérnek a világ különböző nagyvárosaiból szemlélve.

Finnország 2017 májusában vette át az Északi-sarkvidéki Tanács elnökségét két évre, és most Izlandnak adta át. A miniszteri tanácskozásokat kétévente tartják.

photo_camera Fotó: Photo12

Az északi sarkköri országokat tömörítő szervezet tagjai közé tartozik Finnország, Izland, Norvégia, Oroszország, Svédország, az Egyesült Államok, Kanada, Dánia. A tanács többek között a sarkvidéki környezetvédelemmel és klímavédelemmel is foglalkozik. A Rovaniemiben tartott tanácskozás célja egy olyan kétéves keretterv kidolgozása volt, amely a klímaváltozás kihívásait lett volna hivatott kiegyensúlyozni a fenntartható fejlődéssel, különös tekintettel az ásványkincsek kitermelésére.

A szakértők szerint a globális felmelegedés kétszer olyan gyorsan zajlik a sarkvidéken, mint a világ többi részében. Az olvadó jégsapkák miatt pedig korábban elérhetetlen gáz- és olajlelőhelyek váltak elérhetővé.

Trumpék inkább lehetőséget látnak a jég olvadásában

Donald Trump amerikai elnök kormánya számára az eltűnő jégsapkák mindenekelőtt kiaknázandó lehetőséget, nem pedig egy kezelésre szoruló válságot jelentenek. 

Ezt az álláspontot Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is világossá tette a hétfői tanácskozáson, amikor a mintegy húszperces beszédében - bár elismerte, hogy olvad a sarkköri jégtakaró - egy szóval sem említette a klímaváltozást, ahogy a tanácskozásra előkészített amerikai dokumentumok sem. 

A külügyminiszter szerint az olvadó jégsapkák új átjárókat és lehetőségeket nyitnak meg a kereskedelem számára.Pompeo elképesztő beszéde inkább Oroszország és Kína befolyásszerzésének visszafogására irányult. Az olvadás hatására növekvő tengerszinttel összefüggésben pedig azt emelte ki, hogy 

így új hajózási útvonalak és kereskedelmi lehetőség nyílnak meg Ázsia és a nyugati országok között, akár húsz nappal is lerövidítve a hajózás idejét.Hozzátette: „A sarkköri hajózási útvonalak a 21. század Szuezi- és Panama-csatornájává válhatnak”. Pompeo szavait udvarias, de halk tapssal fogadták. Trump egyébként még 2017-ben felmondta a párizsi klímaegyezményt.

Mike Pompeo és Donald Trump
photo_camera Mike Pompeo és Donald Trump Fotó: Oliver Contreras/Picture-Alliance/AFP

Margot Wallström svéd külügyminiszter felszólalásában kijelentette, hogy a sarkköri klímaválság nem a jövő eseménye, hanem most történik, miközben erről beszélünk.

Chrystia Freeland, Kanada külügyminisztere pedig rávilágított: a legutóbbi tudományos tanulmányok szerint a hőmérséklet átlagosan 11 Celsius-fokkal emelkedhet országa sarkköri részén. Úgy fogalmazott, hogy ez félelmetes, és mindenkinek felelőssége, hogy kivegye a részét egy közös megoldásból.

A klímaváltozás hatására drasztikusabb változásokra számíthatunk a következő két évtizedben, mint az utóbbi száz esztendőben” - figyelmeztetett Gudlaugur Thor Thordarson izlandi külügyminiszter. (BBC/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.