Kikaptak és kiestek, de a Haladás edzője szentül állítja: végig uralták a meccset

Szombaton eldőlt: 11 év után kiesett a magyar élvonalból a szombathelyi Haladás. A Mezőkövesd elleni 1-0-s vereség után az M4Sportnak nyilatkozott Horváth Ferenc edző úgy, hogy nem sok esély van már rá, hogy a bent maradáshoz szükséges hat pontot az utolsó két fordulóban begyűjtsék.

„Tisztességesen mentek előre a fiúk, csinálták hittel és meggyőződéssel, talán az a pici dolog hiányzott, amit a Paks meccs végén elvesztettünk”

– mondta Horváth.  A vesztes mezőkövesdi találkozót pedig így értékelte: 

„...nem panaszkodhatok, mert végig uraltuk a mérkőzést, nálunk volt többet a labda, az ellenfél térfelén tudtunk játszani. Utána már életveszélyesek voltak a Mezőkövesd kontrái, cserélni sem tudtunk mert már az elején cserélni kellett és nagyon taktikáról sem beszélhetünk, mert menni kellett előre.”

A jövőről csak annyit tudott mondani, hogy az utolsó fordulót tisztességesen lejátsszák, hogy utána mi lesz, nem tudja.