A bedőlés előtt Matolcsy mindkét fia kimentette a cégét a családi bankból

A Matolcsy György által vezetett jegybank március közepén rendelte el a végelszámolást az NHB Növekedési Hitel Banknál, amit épp Matolcsy unokatestvére,  Szemerey Tamás vezetett. Az lehetett tudni, hogy a pénzintézet a Matolcsy család házibankjaként működött. A bank korábban 90 milliós hitellel támogatta a jegybankelnök egyik fiának, Matolcsy Máténak a luxusvilla-vásárlását, de úgy, hogy a Matolcsy Máté kölcsönt felvevő cége veszteséges volt, a forgalma pedig csak a hitelösszeg 1/13-ad része. Szintén az NHB jóvoltából vehetett magának bútorgyárat a jegybankelnök másik fia, Matolcsy Ádám is.

És a családtagok akkor sem égették meg magukat, amikor az NHB-nál bajok jelentkeztek: Matolcsy Ádám pont két héttel azelőtt nyitott új számlát egy másik banknál, hogy az jegybank felügyeleti biztost rendelt ki az NHB Bankhoz.

A 24.hu most kiderítette, hogy 

Matolcsy Máté is ugyanilyen bámulatos ütemérzékkel váltott bankot.Cége, a Mém Műhely Kft. a cégbírósági adatok szerint ugyanúgy december elején (egyetlen nappal testvérének cége előtt) vitte át a számláját a bedőlni készülő NHB-tól a Gránit Bankhoz.  

Matolcsy György és családja a Sándor-palotában Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Matolcsy Máté hirtelen váltást a lapnak azzal indokolta, hogy új bankszámlára volt szükségük, és több ajánlatból ennek a banknak az ajánlatát fogadták el, mert ez jelentette számukra a legjobb konstrukciót. Szerinte semmilyen összefüggésben nincs ez a döntés az NHB Bank akkori és jelenlegi piaci helyzetével.