Orbán: Az elmúlt 100 évben aligha voltunk mi ilyen jó bőrben

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Egy nép és egy civilizáció identitása leginkább a kultúrában tükröződik és összpontosul – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épületének átadásán.

Orbán beszédet mond a Liget Budapest projekt keretében felépült OMRRK épületének átadásán.Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

„Büszkék vagyunk Európa több ezer éves görög, római, zsidó és keresztény örökségére és büszkék vagyunk arra, hogy a magyarok 1000 esztendőn keresztül gazdagították ezt az örökséget” – mondta Orbán.

Amikor azt érezni, hogy ezt a kultúrát veszély fenyegeti, „azonnal kigyullad egy vörös fény a fejünkben, és azonnal akcióba is lépünk” – mondta Orbán, aki szerint a magyarokkal nem fordulhat elő, hogy a saját nagyvárosaikban etnikai és kulturális értelemben kisebbségbe kerüljenek, mert amikor úgy érzik, kihívás éri a kulturális identitásukat, megszólal a „vészcsengő”.

Az OMRRK-ról azt mondta, Európában csak két ilyen intézmény van, az egyik Londonban a British Museumhoz, a másik pedig Szentpéterváron az Ermitázshoz tartozik. A most átadott intézmény évtizedek óta a legnagyobb múzeumszakmai fejlesztés Magyarországon, több mint 1 millió kulturális emléket tárolnak, gondoznak majd a központban, amivel Budapest még szebb, még modernebb, még zöldebb lett – mondta.

Az egymillió kulturális emlékről azt mondta, a baloldali, progresszív megközelítés szerint ezekben „a halott fehér kultúra porosodó tárgyai” láthatók, nemzeti szempontból nézve viszont ez az „eleven kulturális örökségünk”. A múlt talapzata nélkül ugyanis „gyökértelenül sodródunk a történelem viharai közepette” – mondta, a múzeumokat és a háttérintézményeiket a gondolkodás iránytűinek nevezve.

Orbán és Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa leleplezi a magyar állam által, a Szépművészeti Múzeumnak megvásárolt, Renoir Fekvő női akt című festményét az OMRRK épületének átadásán 2019. május 14-én.Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Orbán arról is beszélt, hogy 10 éve még gondolni sem lehetett Magyarországon nagy kulturális vállalkozásokra, de 2011-re „megjött a bátorság”, hosszú távú, nagy kulturális vállalkozások nélkül ugyanis a gazdaság rendbetétele is kevesebbet ér.

A beszéde végén azt mondta, ilyen léptékű kulturális fejlesztésre, mint a most átadott központ, csak a leggazdagabb, legerősebb európai nemzetek voltak képesek, Magyarország pedig az elmúlt években annyira megerősödött, hogy „az elmúlt 100 évben aligha voltunk mi ilyen jó bőrben”.

Orbán és Baán érkezik az OMRRK épületének átadására.Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A Liget Budapest Projektben elkészült új intézmény a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria műtárgyainak megőrzéséhez és tudományos feldolgozásához ad hátteret a Városliget mellett, a XIII. kerületi Szabolcs utcában. (MTI)

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.