Mégsem lesz büntethető a magyar himnusz éneklése Szlovákiában

POLITIKA
2019 május 15., 10:23
comments 82

Az Új Szó szerint a parlament 103 szavazattal megszavazta a Híd módosító javaslatát, mellyel megszüntették a Himnusz éneklésének büntethetőségét.

Mint írtuk, múlt pénteken újra szavaztak a szlovák képviselők arról, hogy az államfő által még áprilisban megvétózott himnusztörvény változatlan módon léphessen hatályba. A parlament 86 szavazattal törte meg az elnöki vétót. Akkor csak a jogszabály elutasításáról vagy újbóli elfogadásáról lehetett dönteni, a módosításáról nem, de percekkel később arról szavaztak, hogy a parlament gyorsított eljárásba utalja a Híd képviselői által elkészített módosítást, ami kitörölné az elfogadott törvényből a magyar himnusz éneklését is érintő részeket. Ez történt most meg, ami azt jelenti, hogy mégsem lehet akár 7000 eurós büntetéssel sújtani azt, akinek a rendezvényén egy idegen ország, így például Magyarország himnuszát úgy éneklik el, hogy nem tartózkodik a helyszínen az adott ország hivatalos küldöttsége.

A törvény elsősorban az országban élő magyar kisebbség ellen irányult, és még tavaly ősszel, egy hokicsapat-logó körüli botrányból indult a kezdeményezés. Végül a köztársasági elnök nem írta alá, inkább visszaküldte a parlamentnek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.