A magyar IKEA mintha a homofób házelnök, Kövér László bajszát húzogatná

politika
2019 május 16., 08:35
comments 162

Ezzel a Facebook poszttal jelentkezett csütörtök dél körül a magyar IKEA.

link Forrás

Kövér László, az országgyűlés elnöke szerdán a pedofilokhoz hasonlította a gyerekre vágyó azonos nemű párokat, és arról beszélt, hogy

„egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.”

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely általában miniszter lényegében egyetértett Kövér szavaival.

Az IKEA mai posztjának időzítéséből úgy tűnik, mintha a cég nem azonosulna teljesen Kövér és Gulyás világnézetével a nem-feltétlenül-egyenrangú homoszexuális emberekkel kapcsolatban. (via hvg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.