Kilencven nap haladékot kapott az amerikai kormánytól a Huawei

TECH
2019 május 21., 04:59
comments 205

A könnyebb átmenet érdekében az amerikai kereskedelmi minisztérium 90 napra felfüggesztette a Huawei ellen hozott korlátozó intézkedéseket, hogy a felhasználók továbbra is elérhessék a frissítéseket és fennmaradjanak az eddigi hálózatok. 

Trump kormánya a múlt héten hirdetett nemzeti szintű vészhelyzetet, ami lehetővé tette, hogy korlátozásokat azokat a technológiai ügyleteket, amiket nemzetbiztonsági szempontból veszélyesnek találtak. 

Az Egyesült Államok azért hozott szankciókat a kínai céggel szemben, mert felmerült, hogy a tevékenysége nemzetbiztonsági szempontból veszélyes és idegen érdekeket szolgál. Miután a Huawei feketelistára került, minden amerikai cégnek megtiltották, hogy üzleteljen vele. Így a Google is bejelentette, hogy felfüggeszti az együttműködést a céggel, vagyis a Huawei telefonok nem férhetnek hozzá az Android legújabb frissítéseihez. Később az Intel, a Qualcomm és a Broadcom is csatlakozott a bojkotthoz. A Huawei mégis megígérte, hogy a Google döntése ellenére továbbra is frissítik majd az androidos készülékeiket is

Wilbur Ross miniszter hétfői közleményében azzal érvelt az átmeneti enyhítés mellett, hogy ezzel időt adnak a vállalatoknak a szükséges intézkedésekhez, a minisztériumnak pedig arra, hogy kidolgozza hosszú távra szóló saját rendszabályait, amelyek megfelelnek a jelenleg a Huaweitől függő amerikai és külföldi távközlési szolgáltatók érdekeinek. A felfüggesztés ideje alatt különleges engedélyt kell kérni a minisztériumtól a korlátozások alá eső termékek exportjához.

Ugyanakkor a Huawei továbbra sem vásárolhat külön engedély nélkül amerikai alkatrészeket, és nem valószínű, hogy ezt megkapná a hatóságoktól. (Reuters/Verge/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.