Két ló szaladgál az M7-es autópályán

Olvasónk, László a 35-ös kilométernél videózta le az autópályán trappoló lovakat.

A rendőrség közleménye szerint  az autópályán két ló szabadult el. A lovak befogásnak és elszállításának idejére, a balesetek megelőzése érdekében 21-én 7 óra 30 perctől a rendőrök zárják az autópálya martonvásári szakaszát a 30-as kilométerszelvény közelében, a Budapest és a Balaton felé tartó oldalon egyaránt.

UPDATE: A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság  08:24-es közleménye szerint a lovakat elfogták és elszállították, az autópálya pedig újra járható. 


Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.