Botrány a Kommerszantnál: a teljes politika rovat távozik, véget érhet a putyini félcenzúra modellje, és jöhet a keménykedés

Aliser Uszmanov milliárdos oligarcha-tulajdonos kirúgta a Kommerszant című orosz politikai-gazdasági napilap két belpolitikai újságíróját, mire a héten 11 újságíró bejelentette, hogy távozik, és végül felállt a teljes politika rovat összes munkatársa, újságírók és szerkesztők. 

Ez az elsőre talán jelentéktelennek tűnő humánerőforrás-gazdálkodási információ valójában az orosz médiapiac legfontosabb híre: most dőlhet el, hogy marad-e egyáltalán valamennyi szabadnak nevezhető sajtó az országban. A Kommerszant a független média jelképe Oroszországban. Az 1909-ben alapított újságot a bolsevik cenzúra bevezetésekor, 1917-ben tiltották be, és aztán a kommunista rezsim bukásának pillanatában, 1989-től indították újra. 

A lap saját maga azzal hangsúlyozza a hatalomtól való függetlenségét és jelképszerűségét, hogy nevét régiesen, a szó végén egy kiejtésben néma keményjellel írja, utalva arra, hogy a kommunisták helyesírási reformja szinte teljesen kiirtotta a keményjelet.

A Kommerszant nemcsak a pionírja volt a független újságírásnak a kommunista diktatúra alól szabaduló országban – ez volt az első magánkézben lévő napilap –, de egyfajta keltetője, legfontosabb szakmai műhelye is, mert a későbbi független publikációk (köztük például az RBK televíziós csatorna vagy a Meduza) szerkesztőinek és szerzőinek nem kis része kezdte itt a karrierjét.

Vlagyimir Putyin és Aliser UszmanovFotó: Aleksey Nikolskyi/Sputnik

A sokáig minden szempontból függetlenül működő lap az erősödő putyinizmus idején, 2006-ban került egy szupergazdag oligarcha, az üzbég származású Aliser Uszmanov tulajdonába. Uszmanov természetesen jó kapcsolatokra törekszik a Kremllel, mert igencsak van veszíteni valója: az orosz fémkereskedelemben és a bányásziparban egyaránt fontos szerepet játszó USM Holdingon keresztül 15 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, és ezzel a 37. leggazdagabb ember a világon. Kezében van a nagy orosz internetes válallalatok egy része is. Ahogy Uszmanovot Putyin, a Kommerszantot Uszmanov úgy vette egyre rövidebb és rövidebb pórázra: a 2010-es évek elejétől a Kommerszant a putyini „okos cenzúra” kísérleti nyula.

A lap szerzői majdnem minden témáról szabadon írhattak, ha elkerültek néhány tabutémát, mint például Putyin elnök és családtagjainak bizniszei, illetve vétójogot adtak a hatalomnak a politikailag legkényesebb témák esetében. 

A modellt, miután működni kezdett, újabb és újabb orosz lapoknál vezették be, sőt az orosz érdekszférában is egyre sűrűbben felfedezhető volt. Így akarta a hatalom elkerülni, hogy felmondjanak a minőségi újságírók, és esetleg olyan, tényleg független sajtóvállalkozásoknál kezdjenek el dolgozni, ahova befolyásuk nehezebben jut el. 

A felállás sokáig egész jól elműködött: a putyini vezetés visszafogottan élt beavatkozási lehetőségével, az újságírók pedig ennek fejében olyan, viszonylag kényes témákról is írhattak, mint a valós orosz emberveszteségek az ukrajnai háborúban.

A modell egyik legbizarrabb gyakorlati megnyilvánulása az volt, hogy egyre jobban különbözött a lap nyomtatott és online verziójának tartalma, még az azonos témákról szóló cikkek esetében is. Putyin ugyanis – Orbán Viktorhoz hasonlóan – elsősorban nyomtatott lapokat olvas, a televíziókban, rádióműsorokban és az online térben megjelenő hírekről is elsősorban nyomtatott jelentésekben tájékozódik.

Most egy relatíve ártatlannak tűnő eset miatt rúgták fel a felek a hosszú évek óta fennálló, hallgatólagos megegyezést. A lap két politikai újságírója névtelen forrásokra hivatkozva arról írt cikket, hogy hamarosan távozik posztjáról az orosz parlament felsőházának elnöke, Valentyin Matvijenko, és a posztját a külföldi hírszerzést vezető Szergej Nariskin veszi át. 

(Nariskin neve ismerős lehet a magyar közönség számára is: róla a Direkt36 és a 444 közös 2018-as nyomozása tárta fel, hogy több családtagjával közösen letelepedési papírokhoz jutott a magyar kötvényprogramban.)

A cikk megjelenését követően Uszmanov tulajdonos felszólította a cikkek szerzőit, hogy fedjék fel forrásaikat a főszerkesztő előtt, de a főszerkesztő felé nem volt meg az újságírók bizalma, és nem voltak hajlandók kiadni az informátorokat. Uszmanov ezután döntött úgy, hogy meneszti őket, amire tiltakozásként a komplett politika rovat felmondott. Nem teljesen világos, hogy miért bőszítette fel ez az egyébként ártatlannak látszó hír a hatalmat, Uszmanov mindenesetre egy interjúban azt mondta, hogy saját forrásból úgy értesült, hogy „valakik megíratták” ezt a cikket az újságírókkal.  

Az április 17-én megjelent cikk rövid időn belül a második ügy volt a lapnál: márciusban Marija Karpenkót, a lap pétervári irodájának munkatársát bocsátották el, mert a Telegramon bírálta Alekszandr Beglov szentpétervári megbízott kormányzót. 

Ezt megelőzően is előfordultak lázongások a lapnál, de a „húzd meg-ereszd meg médiapolitika” eddig működött, és kordában tartotta a szerkesztőséget. Most viszont egyszerre az összes politikai újságíró felállt, és ha ez nem lenne elég, a kiadó 230 dolgozója nyílt levélben vállalt szolidaritást a távozó kollégákkal. 

A nemzetközi sajtóban most az a várakozás, hogy az eset felrúghatja a hosszú időn át gyakorolt hallgatólagos egyezséget a hatalom és a kritikus újságírók egy jelentős része között, és hogy a Kreml ezek után ismét a hagyományos eszközökhöz nyúl vissza majd, mint a hatósági eljárások, a sajtószabadságot érintő jogszabályok szigorítása vagy akár a nyílt színi megfélemlítés.