Európa erősebben, de hisztérikusabban megy neki a nagy választásának

Vasárnap tartják Magyarországon, és a kontinens legtöbb országában az EP-választásokat. 

Két politikus van Európában, aki igen sokszor elismételte, hogy ez lesz minden idők legfontosabb EP-választása: Orbán Viktor magyar miniszterelnök, és Emmanuel Macron francia elnök, akik már tavaly nyáron egymást nevezték ki fő ellenfélnek. Közös még bennük, hogy egyikük pártjáról sem lehet biztosan tudni, hogy melyik frakcióhoz csatlakozik majd. Ideológiai szempontból valóban fontos ellenfelek, de a választás igazi tétje nem kettejük küzdelme lett. Annyira ugyanis nem esett szét az európai pártstruktúra az általuk képviselt törésvonalon, mint amire sokáig számítottak. 

A globalisták és szuverenisták, vagy másképpen fogalmazva a mérsékeltek és radikálisok, vagy a rendszerpártok és a brüsszelezők szembenállása ugyan egy látványosan erősödő törésvonal, de az látszik valószínűbbnek a választás délelőttjén, hogy mindkét nagy oldalon megmarad a sokszínűség, ahogy azt eddig ismertük, és nem egyszerűsödik kétosztatúvá az európai pártrendszer.

Megnőttek a rendszertagadók

Az EP-választások általában csak közepesen izgalmasak, és a részvétel is rendre alacsonyabb, mint az otthoni választásokon, hiszen a tét is kisebb: az Európai Parlament csak korlátozott erejű intézmény, működésébe kódolva van a lassúság, és ezért vitái és döntései ritkán tartják lázban a sajtót és a közvéleményt. Az sem volt eddig jellemző, hogy a kampányokban a pártok bármi érdemlegeset állítsanak Európáról. Inkább a hazai ügyek mentén dőltek el a szavazások, és az emberek többsége az otthoni kormány mellett vagy ellen szavazott. 

Nagy általánosságban a helyzet 2019-re sem változott, de hangsúlybeli elmozdulás azért határozottan érzékelhető. Idén először lett fontos témája az EU általános iránya a választásnak, mert először merült fel az esélye, hogy az EU működési rendjét megkérdőjelező pártok képviselői nagyon sokan lesznek. 

Először fordult elő, hogy számolgatni kezdték a politikusok, hogy sima ügy lesz-e az európai integrációban érdekelt pártok többsége a parlamentben, vagy olyanokkal kell majd egyezkedni, akiket eddig nem vettek komolyan. Úgy tűnik, hogy földindulás nem lesz, mert a mostani európai együttműködési rendszert képviselő pártok többsége az utolsó felmérések alapján nincs veszélyben. A néppárt és a szociáldemokraták, kiegészülve a liberálisokkal, a jelek szerint a következő ciklusban is képesek lehetnek nagykoalícióban eldönteni a szavazásokat. Valószínűleg még akkor is, ha meg kell szabadulniuk a rendszerkritikus tagszervezeteiktől, például a néppártnak a Fidesztől, vagy esetleg a liberálisoknak a cseh kormány legnagyobb pártjától, az ANO-tól. 

Közben azonban azt is mutatják a felmérések, hogy ha a rendszerkritikus - legutóbbi definíciónk szerint "brüsszelező" - pártok történetük során először összefognak, akkor nagyon nagy frakciót tudnak alapítani. Elvben akár a legnagyobbat is, ha képesek lesznek felülemelkedni konfliktusaikon.

Ugyanakkor ahogy ezek a brüsszelező, az eddig ismert európai középtől jobbra álló nacionalista pártok erősödnek, úgy szelídülnek is valamelyest. Miközben a 2014-es választás előtt a többségük még az EU feloszlatását, vagy legalább az euró megszüntetését akarták, addig mostanra ilyeneket már nem követelnek. Ehelyett a közös intézményeket gyengítenék inkább, és a hazai kormányokat erősítenék. E törekvésükben azonban kódolva van szétesésük is, mert az általuk ajánlott politikai rendszer a nagy országoknak kedvez. Ha kevesebb a közös szabály, és gyengébbek a betartatásukon őrködő intézmények, akkor az annak lesz jó, akinek elég ereje lesz a kisebbekre kényszeríteni az akaratát, és ez nem ígér nagy távlatot a nacionalisták internacionalizmusára, arra hangulatra, ami például milánói kampányrendezvényükön volt látható.

Értelem és Érzelem

Éppen ezért az idei a kampányban sokkal inkább jellemző a kultúrharc, mint bármelyik európai választáson valaha. A brüsszelezők új generációja sokkal inkább beszél a nemzeti identitás megtartásáról, lényegében a fehér Európa védelméről, mint paragrafusokkal, költségvetési fejezetekkel leírható célokról.  

Ez megrémiszt sokakat azok közül, akik még emlékeznek arra, hogy miért van egyáltalán Európai Unió. Az elmúlt öt évben a legtöbbször talán Angela Merkel német kancellár és Donald Tusk, tanácsi elnök ismételte el, hogy az EU azért van, hogy ne legyen háború a kontinensen. Minden más előnye a szövetségnek csak járulékos haszon. És ha a fajvédő hangulat borítja lázba Európát, és az EU közös intézményeinek gyengítésén fáradozik a többség, akkor abból háborúk következhetnek. További súlyos aggodalmat kelt sokakban, hogy az erősödő brüsszelezők hajlamosak saját hazájukban hatalomra kerülve rombolni a joguralmat biztosító intézményeket.

A kevésbé rémültek értelmezése szerint egyszerűen az történt, hogy a kiszámíthatóan unalmas, technokrata hozzáállás szembe ment a demokráciával, és éppen ideje volt pezsgést vinni az európai politikába, ahol az eddig domináns nagy pártok között legfeljebb szakértők tudtak érdemi különbségeket kimutatni. Indulatok és érzelmek nélkül az emberek nem érzik magukénak a rendszert, márpedig az EU eddigi politikai kultúrája rideg volt, azt állította, hogy a józan belátás az egyetlen célravezető módszer, és ebből mindig csak egyetlen helyes irány következik. Ez viszont a gőg melegágya.

Az érzelmileg túlfeszített kampányra jellemző, hogy az új generációs pártok alapvetően az európai polgárok félelmeire, bizonytalanságaira építettek. Ez a félelem következik az 50-es évek óta tartó meredek életszínvonal-emelkedés megtorpanásából, abból a tapasztalatból, hogy sokkal kevesebben élnek jobban, mint a szüleik. Összefügg ez a bizonytalanság a globalizációs hatásokkal és a gyors technológiai változásokkal, sok országban a népességfogyással, és a vándorlással is, ami a mi régiónkban leginkább a fiatalok tömeges nyugatra költözését jelenti. A bizonytalanságot nem csak az indentitásban utazó jobboldal tudta kihasználni. A globális felmelegedés miatti szorongással is komoly mozgósítást lehetett elérni, különösen a nyugati nagyvárosokban, ahol a zöld pártok elsősorban a szociáldemokraták kárára erősödnek.

Két válságon is úrrá lettek, mégis most lett hangos a nemtetszés

Hogy mennyire érzelmi ügy lett az európai pártrendszer átalakulása, azt talán az mutatja a legjobban, hogy az elmúlt öt év csak a számokat tekintve kifejezetten sikeres időszak volt az EU számára, mégis most merült fel először, hogy komolyan inoghat a rendszer. 

A 2014-es választás idején még tartott a 2008-as világválsággal Európára szabaduló recesszió. 2014-15-ben még egészen komolyan arról volt szó, hogy az euró, mint közös pénz, nem lesz tartható, és EU-s tagállamok csődbe mehetnek, maga alá temetve a közös piacot, és az EU szétszakadhat. De sikerült túllendülni ezeken a veszélyeken. 2015 óta minden évben erősödött az EU gazdasága, az elmúlt két évben nem volt olyan ország, amelyik ne növekedett volna, és 2016-ban is már csak Görögországban volt recesszió. Az euró felszámolása nem témája az idei kampánynak. 

2015-ben jött az EU másik nagy megrázkódtatása, a menekültválság, ami politikailag ugyan látványos változásokat hozott, hiszen ebbe a témába kapaszkodva erősödtek meg a brüsszelezők, de az érzelmi traumákon kívül egyéb károkat nem igazán okozott. Ráadásul európai mércével viszonylag olcsón sikerült megoldani ezt a problémát is, évről évre jelentősen csökken az EU-ba érkezők száma. Most már csak annyian próbálnak letelepedni itt, mint a 2015-ös hullám előtt, amikor a téma még alig érdekelt valakit a kontinensen. 

Közben a letelepedési szabályok szinte minden országban szigorodtak. Ahogy a brüsszelező pártok már nem akarják már az egész unió szétverését, úgy a régi mérsékeltek is fordítottak a saját politikájukon, és érezhetően jobbra tolódtak, részint engedve a bezárkózást hangosan követelők szavának. Ennek következménye, hogy míg 2014-ben egészen komoly alternatívának számított az európai politikában a föderációs átalakulás, vagyis az Európai Egyesült Államok terve, egy lehetséges válaszként a pénzügyi válságra, addig az idei választásra ez szinte teljesen lekerült a napirendről.

A belső bomlasztás lett az új nagy kihívás

Az EU - mondjanak bármit a brüsszelezők - a most múló ciklusban sikerrel hárította el az euróválságot is, és a menekülthullámot is. Egy új problémán viszont nem tudott úrrá lenni: a jogállamot bomlasztó nemzeti kormányokon.Az EU-nak lényegében nincs eszköze ellenük, márpedig a Magyarországról indult, de más tagállamokban, például Lengyelországban tapasztalható folyamat igen veszélyes az egész közösségre nézve. Egyrészt azért, mert az igazságszolgáltatás politikai befolyásolása érinti a többi tagállam cégeit és polgárait is. De még inkább azért, mert ezek az országok néhány esetben az EU-s törvényeket sem tartják be, és erre még büszkék is. Ez a viselkedés nagyon gyorsan tönkreteheti az egész szövetségi rendszert. 

Éppen ezért lesz izgalmas, hogyan dönt az EU bírósága például a magyar menekültügyi gyakorlat, vagy a 2015-ös kvóta be nem tartása ügyében, és arra hogyan reagál majd a magyar kormány és parlament. A legélesebb ilyen válság az volt, amikor az olasz kormány tavaly év végén nem akart módosítani a 2019-es költségvetési tervén, hiába dobta azt vissza az Európai Bizottság. Az a konfliktus végül kompromisszummal rendeződött.

Sok jel utal arra, hogy ezt a jogállamisági probléma nagyon fontos téma lesz a most induló EU-s politikai ciklus elején, sok európai kormány, és a távozó parlament és bizottság is kifejezték ezt már. Ezért is különösen fontos a brüsszelezőknek elég nagy erőt felmutatniuk, hogy ezeket a törekvéseket akadályozzák. A leghamarabb és legkonkrétabb formában a következő pénzügyi ciklus tervezésekor jön majd elő a kérdés, amikor a nyugatiak megpróbálják a kohéziós támogatásokat jogállamisági, vagy legalább korrupciós eljárásokhoz kötni. Várhatóan ez lesz a következő év egyik legnagyobb EU-s konfliktusa, amiben Magyarország fontos szereplő lesz.

Az eltolt Brexit két hatása

Az elmúlt öt év hozott egy egészen bizarr konfliktust is, a Brexitet. A kérdést nem sikerült megoldani, ami elsősorban azt mutatja, hogy az EU szinte elhagyhatatlanná vált a tagjai számára, annyira szerves része már a tagállamok gazdasági és politikai rendszerének. 

A britek kilépési szándéka mindenképpen gyengítette az EU-t, a vitákba fektetett energia, és a szervezet világpolitikai ambícióinak hátráltatása miatt. A Brexit nehézsége, és egyelőre megvalósíthatatlansága, ugyanakkor nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az EU szétverése már nem célja a kontinens radikális pártjainak sem. Hiába erősebbek a brüsszelezők mint valaha, közben az európai polgárok közül kevesebben látják károsnak az EU-t, mint a 90-es évek eleje óta bármikor. 

Magyar sajátosságok

A magyarországi EP-választás sok tekintetben egyedülálló Európában. Magyarországon kívül Málta az egyetlen tagállam, ahol a győztes párt várhatóan képes lesz a szavazatok több mint a felét megszerezni, azonban ott gyakorlatilag kétpártrendszer van, ezért a Fidesz hazai győzelmének várható mértéke bőven túlmutat az ottani munkáspárti diadalon is. 

Szintén különleges helyzet, hogy Magyarországon se a fideszesekről, sem a jobbikosokról nem lehet sejteni, hogy melyik EP-frakcióhoz csatlakoznak majd, ami azt jelenti, hogy a magyarok úgy juttatják az EP-be képviselőik kétharmadát, hogy európai szempontból vakon szavaznak. Egyáltalán nem világos, hogy a magyar képviselők túlnyomó többsége az EP várható nagykoalícióját támogatják majd, vagy pedig a brüsszelező, várhatóan ellenzékbe kerülő csoportot erősítik-e. Ennek a helyzetnek a fő oka, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették a győzelemre esélyes néppártban, és egyelőre kicsi a hajlandóság mindkét oldalon a békülésre. 

Ha az EP-választás jelentősége - különösen a kisebb országokban - nem is vetekedik a parlamenti vagy az önkormányzati választásokéval, a hatásuk elég komoly tud lenni. Magyarországon a 2004-es EP-választás eredménye nagyban hozzájárult például Medgyessy Péter miniszterelnök lemondatásához. A 2014-es EP-választás után az MSZP akkori elnöke, Mesterházy Attila kényszerült távozni, míg az akkori eredmény megerősítette a DK-t önállóságában. Az ellenzéki oldalon most is nagyon éles a verseny, és belpolitikai szempontból ennek lehet a legnagyobb tétje, főleg hogy ősszel önkormányzati választások lesznek.