Döbbenet a Hír tévében: eddig nem ismert kormányt mutatott be Hollik István

politika
2019 május 31., 04:06
comments 458
link Forrás

Hollik István kormányszóvivő csütörtök este, a különbíróságokról szóló terv lefújásának napján bement a Hír TV-be, és magától értetődő természetességgel bemutatott egy kormányt, amiről eddig senki nem hallott Magyarországon.

  • A jogállamiság kérdésében a magyar kormány mindig is nagyon körültekintő volt,
  • mindig is nyitottak voltak az egyeztetésekre, 
  • és arra, hogy meggyőzzék a vitapartnereiket.

- mondta Hollik, aki szerint „ez nem játék”.

link Forrás

Meg is kapja a kérdést, hogy azért más vitás ügyek is vannak, miért pont ebben módosítanak, mire Hollik azt mondja:

„Azért, mert ezt egy fontos kérdésnek tartjuk, és ez tényleg egy olyan kérdés, amit muszáj megvitatni, és nem szeretnénk úgy bevezetni a közigazgatási felsőbíráskodást, hogy azt nemzetközi támadás vagy vita kíséri.”

Hollik szerint szó sincs arról, hogy nemzetközi nyomás lenne a kormányon

egyszerűen az most a nemzeti érdek, hogy egy ilyen fontos intézmény bevezetését ne kísérje vita.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.