Kim Dzsongun kivégeztette a követét, aki összehozta neki a Trump-találkozót

Egy dél-koreai lap szerint Észak-Koreában kivégeztették azt a követet, akinek le kellett volna szerveznie a nukleáris tárgyalásokat az amerikai kormánnyal. A Chosun Ilbo szerint korábban Kim Hyok-chol volt az a követ, aki összehozta a februári találkozót Donald Trump és Kim Dzsongun között Hanoiban. Azonban a találkozó megállapodás nélkül szakadt meg, mivel nem tudtak megegyezni a Koreai-félsziget nukleáris leszereléséről. 

Vele együtt négy olyan külügyminisztérium tisztségviselőt is kivégeztek márciusban, akik benne voltak a tárgyalások előkészítésében. Azzal vádolták őket, hogy az Egyesült Államoknak kémkedtek. (Guardian)